Nyilasi János

Általános kémia

gondolat kiadó  | 1975  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  276 oldal

Libri Antikvárium
A kémia alapjait szeretném korszerűen és tömören összefoglalni, elsősorban a kémiatanári pályára készülők számára, de szeretnék segítséget nyújtani a gyakorló tanároknak is, hogy a kémia középiskolai oktatásának reformját sikerrel oldják meg. Könyvem megírásakor szem előtt tartottam azok igényeit is, akik a természettudomány más ágai iránt érdeklődnek, de ezek műveléséhez a megfelelő kémiai ismereteket sem nélkülözhetik.
A kémia fejlődésének legújabb irányát alapvetően az anyagok szerkezetének széles körű kísérletekre támaszkodó megismerése szabta meg. Ennek szükségszerű következménye, hogy a kémia alapjainak oktatásánál is döntő szerepet kell juttatni az anyagszerkezeti kérdéseknek, mert csak ezek ismerete teszi lehetővé a különböző anyagok sajátságainak értelmezését, segíti elő a kémiai folyamatok lényegének megértését. Könyvemben tehát viszonylag részletesen tárgyalom az anyagszerkezeti problémákat. Az egyes fejezetek sorrendjének megválasztásánál is a szerkezeti szempontokat helyezem előtérbe, amikor a viszonylag egyszerűbb rendszerektől haladok a mind bonyolultabbak felé.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:
Méret:17 x 23 cm
Kiadó gondolat kiadó
Kiadás éve1975
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:276
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
ISBN9632801261
Árukód6356924 / 5356096

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet



Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal