Sokunknak megvan a saját „könyvtára” betegségre, deprimáltságra, szerelmi bánatra vagy éppen szorongásra. Van abban egyfajta ösztönösség, hogy mihez nyúlunk, amikor szükségét érezzük a laikus értelemben vett irodalomterápiának.
Magyarországon március közepe óta távoktatás van. Ez az új helyzet számos következménnyel jár – az egyik, hogy néhány hete feltehetően azok a gyerekek is meghitt viszonyba kerültek laptopokkal, tabletekkel és okostelefonokkal (tehát a digitális világgal), akiket korábban esetleg sikerült távol tartani ezektől az eszközöktől.
Ljudmila Ulickaja új elbeszéléseiben a hétköznapi és a megmagyarázhatatlan fonódik egymásba elválaszthatatlanul. Hősei idősödő, magányos figurák, akik megpróbálják rendezni a konfliktusaikat a haláluk előtt, és gyanakodva fogadják, ha kapnak még egy esélyt az élettől.
Kezdeném onnan, hogy nem ismerek olyat, akinek ne volna köze Umberto Ecóhoz. Mert ott van először is A rózsa neve, széles vásznú könyv Christian Slaterrel és Sean Conneryvel, ráadásul, ahogyan legutóbb rácsodálkoztam, tévésorozat is készült a regényből (talán a könyves évfordulóra);
Libri irodalmi djak
