Az elefántcsonttoronyból

Túl sok jó írót vádoltak meg elefántcsonttorony- szemlélettel, ezt az örökséget tehát van miért vállalni De ez az elefántcsonttorony nem az elkülönülés, hanem az elvegyülés és nem-elegyedés jelképe. Adott esetben a kiválásé is, legalábbis ezt tanúsítják az utolsó elefánt-ok hogy kölcsönvegyük a szerző műfaji önmeghatározását. Kaján metaforájának kajánabb következtetése szerint a mai magyar közélet porcelánboltjában akármilyen tapintatosan lépegetnek ezek a ha éppenséggel nem is szelíd, de minden ellenségességtől mentes elefántok, alkatuk s természetük szerint csörömpölve dúlják föl a berendezést.
A Hitelben két éven át rendszeresen közölt sorozat publicisztikának is nevezhetnénk, ha nem volna benne valami nehezen meghatározható, igen rokonszenves, velejéig publicisztikaellenes elem példa arra, hogy Európának ezen a tájékán az író miképpen válik résztvevővé, de még inkább reprezentálja azt, hogy miképpen és miben nem lehet az.
Politikailag felgyorsult időszakokban mindig felerősödik, az értékzavar aránytévesztések, átállások és alakváltozások tömege jelzi ezt. Megannyi Monspart Sarolta a damaszkuszi úton. Ilyenkor nincs szellemileg üdítőbb, lélekben frissítőbb, mint találkozni a határozott körvonalúval és az állandóval találkozni valakivel, aki egy kicsit kívülről, egy kicsit felülről tud nézni dolgainkra, s főleg: olyan személyiség, aki mindenfajta erőlködés nélkül, pusztán személyiségének lenyomatával: utánozható (de csak utánozható) stílusának frivol varázslásaival mindezt el is tudja hitetni magáról. Esterházy ilyen. Higgadt érvelései, véresen komoly játékossága, humora és a kényes kérdések-ben való imponáló határozottsága teszik vonzóvá írásait. Mi sem áll tőle távolabb, mint az ezotéria (mit is kezdhet egy prózaíró az ezotériával!) mindazonáltal példát mutat, hogyan nem szabad az aktuálissal foglalkozva belesüllyedni az aktualitás iszapjába.