A Halkirálynő és a kommandó

...Újabb tompa dörrenes hallatszik odafönt, majd újabb, ám ez már köze- lebbinek remlik. Füst sza- ga keveredik a kavargó portöl fojtogató levegöbe. Szám mintha sárral volna tele, s ekkor fény lobban mögöttünk. Lángok marnak a rejtekajtóba, s az félelmetes robajjal leomlik. Nyargalunk. Lépteink dübörgését nem halljuk a fejünk fölött és mögöt- tünk összeroskadó épület haláltusájaban, hörgő légvételeink kínját is csak érezzük. A száguldó Louis lampája tovább küzd a sö- tétséggel: imbolygó-sápadt fénysugár, apo- kaliptikus robajlás, tüst - a halál maga. Ott fújtat a sarkunkban. Belloq lemarad, átnyalábolja vállamat, ma- gával vonszol, kiáltozik valamit, szavát nem értem. A folyosó beomlik mögöttünk. A fénykör oly- kor ajtókra villan, az ájulás határán suhan át rajtam a gondolat: mégis itt, ebben a pince- ben halok meg, ahonnan egyszer már kisza- badultam. A következő, még közelibb robbanás hatása- ra a folyosó megremeg, akár egy haldokló állat belei. A mennyezetről kődarabok mal- lanak. Wyne megroggyan a vátlára zuhanó omlaH dék súlya alatt, mégis fut tovább. Már körü- löttünk is záporozik a törmelék, lábunk alá torlódik, átbukdácsolunk rajta, tűz robog nyomunkban, levegő híján megfulladunk! S a fénysugar ismét a folyoso végét tapoga ja. Már jártam itt! Előrevetódöm, s míg Louis felfelé világít Belloq fölemel. Körmeim mind egy szálig le- törnek, mire kitépdesem a csapóajtó zárját A regény 1987-ben jelent meg először, nép- szerűsége azóta is nőttön-nö.