Titkosírás

európa könyvkiadó kft.  | 2000  | MAGYAR nyelvű  | FŰZVE  |  548 oldal

Noha az itt olvasható színművek ugyanabban az országban és ugyanabban az időszakban születtek, íróik eltérő kulturális háttérrel, más és más tapasztalatokkal, különböző időben érkeztek a színház világába - így aztán a hét drámában hét külön kis világ mutatkozik meg. A kötetünkben szereplő szerzők némelyike több évtizedes színházi múlttal, bemutatók, sikerek és díjak sokaságával dicsekedhet, míg mások ígéretesen induló pályájuk elején tartanak. Akad köztük fiatal, középkorú és idősödő; latin-amerikai, illetve ázsiai származású, fekete és fehér bőrű, hetero- és homoszexuális, nő és férfi. Nem „kultúrpolitikai" döntés, nem előzetes elhatározás, valamiféle „egyensúlyteremtő" szándék következménye ez. Szinte véletlenül alakult így, miközben igyekeztünk olyan antológiát összeállítani, amely a lehető leghívebben mutatja be Amerika - e hatalmas és sokszínű ország - meglepően felszínesen ismert kortárs drámairodalmát. Azt a drámairodalmat, amely nincs se sokkal jobb, se sokkal rosszabb állapotban, mint a színház, amellyel kölcsönösen feltételezik egymást, és nincs sokkal jobb vagy rosszabb helyzetben, mint a kortárs művészet többi ága. Elsősorban a - valamelyest talaját vesztett, ugyanakkor soha nem látott mértékben virágzó - szórakoztatóipar része, de jelentősebb mozzanataiban, az átlagból kiemelkedő alkotásaiban az ezredvég amerikai polgárának, az ezredforduló földlakójának tart tükröt a maga módján. A kötetben olvasható művek: Doug Wright: De Sade pennája (Quills) Upor LászlóLanford Wilson: Kéretik elégetni(Burn This) Taschler AndreaCraig Lucas: A haldokló gallus (The Dying Gaul) Upor LászlóMária Irene Fornes: A Duna (The Danube) Békés PálKia Corthron: Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak! (Splash Hatch On The E Going Down) Ruttkay ZsófiaDiana Son: Halak (Fishes) Gecsényi GyörgyDavid Mamet: Az írás (The Cryptogram) Varró Dániel
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó európa könyvkiadó kft.
Kiadás éve2000
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:548
BorítóFŰZVE
Súly470 gr
ISBN9630768380
Árukód2148071 / 1119911

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat