Búcsú a mikrofontól

Teljes felelősséggel ajánlom ezt a könyvet elolvasásra, bár bevallom, elfogult vagyok a szerzővel szemben. Ebben nincs semmi rendkívüli: ki nem elfogult Szepesi Györggyel szemben? Csakhogy az én esetemben ez sokszorosan indokolt, ugyanis az ő égisze alatt kezdtem rádiós pályámat. Ne tessék kérdezni mikor, 1947 februárjában! Folytatom:
Tessék mondani: volt valaha boldogabb labdarúgó napja ennek az országnak 1953. november 25-nél? Amikor hatszor dörgött az ágyú Wembley csataterén és Szepesi György hatszor kiáltotta világgá utánozhatatlan hanglejtéssel kedvenc varázsigéjét, hogy:
Gól! Góól! Góóól!
És tessék mondani: volt-e valaha szomorúbb labdarúgó napja ennek az országnak 1954. július 5-nél, amikor a berni Wankdorf stadionból Szepesi György elcsukló hangon, könnyekkel küszködve jelentette be az Aranycsapat vereségét?
Szepesi György: a Hang! A Tizenkettedik játékos. Díszítő jelzők, jogosak. Évtizedeken át az ő szavára rándult össze izgalmában a gyomrunk, vagy olvadt mosolyra az ábrázatunk. Hiszen végigkísérte nemcsak az Aranycsapat, hanem az egész ország minden léptét, s ha olykor botlott, vagy tévútra tért tán, ebben a kötetben azt sem tagadja.
Közvetített vagy ötven magyar olimpiai bajnokságot, közvetített vagy ötezer gólt, s amikor az ötvenéves jubileuma alkalmából megint a mikrofon elé állt a válogatott Siófokon kikapott az izraeliektől.
Egy kisfiú elindult a Váci útról, eljutott a világ tetejére, aztán amint szép és méltó visszatért az Angyalok Földjére. mindez megtalálható önéletrajzának oldalain.
Melyet teljes felelősséggel ajánlok elolvasásra Vagy ezt már mondtam?
Peterdi Pál