Keleti ízek

Közismert, hogy a magyar ember nemcsak azért eszik, hogy táplálkozzon, hanem azért is, mert enni szeret. Valójában, étkezés szempontjából inkább a távolkeleti népekhez hasonlítunk, mint európai szomszédainkhoz. A kínaiak például találkozáskor "Szervusz" helyett úgy köszöntik egymást, hogy: "Ettél már?" (Amire válaszul ugyanazt kérdezik!) Állítólag híres mondásunkat, ételfilozófiánk alapelvét, amely szerint "gondolataid bárki elgondolhatja, tiéd csak az, amit megeszel" is Kínától örököltük.
Minden hasonlóság ellenére azért van egy-két különbség. Mert amíg mi (úgy általában) túltápláltak vagyunk, a távolkeleti népek többnyire csak jóltápláltak. Mi a titkuk? Hogyan lehet az ételt (vagyis a hasunkat) egyszerre bolondul szeretni, és ugyanakkor elkerülni a túltáplálás veszélyét? A magyarázat: távolkeleten már több ezer éve felfedezték azt, amire mi csak most kezdünk rájönni, vagyis az egészséges ételkészítés és táplálkozás titkát, az alacsony kalória- (tehát kevés cukor, zsír,) és a magas rosttartalmú nem túlfőzött és agyonsütött ízletes ételek készítését. Hogy csak egy példát mondjunk, a disznózsír a távolkeleti ételekben alig szerepel, és ha igen, többnyire mint ízesítő, és nem mint fő kalóriaforrás.