Pál Ferenc

A szorongástól az önbecsülésig

kulcslyuk kiadó kft.  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  478 oldal

A szorongásaink, aggodalmaink, nehézségeink és gyöngeségeink rettenetesen megkeseríthetik az életünket. Hiába szeretnénk fejlődni, növekedni, a sebeink, a zavaraink akadályoznak minket és kapcsolatainkat, de a munkánkat is. Amikor akadozik az élet bennünk és körülöttünk, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy velünk valami nincs rendben, éppen akkor van igazán szükségünk az önbecsülésre. Az önbecsülés az emberi élet egyik alapértéke. Általa vagyunk jóban önmagunkkal, érezhetjük jól magunkat a bőrünkben, és lehetünk érdekes társaság magunk számára. Az önbecsülés tesz alkalmassá arra, hogy megfelelő társat találjunk magunknak, akivel kölcsönös meghitt kapcsolatban lehetünk. A megfelelő önbecsülés segít megvédeni magunkat, és nem engedi, hogy rosszul bánjanak velünk. Megalapozza a hiteles kommunikációt, és alkalmassá tesz az együttműködésre érzelmileg nehéz helyzetekben is. Az önbecsülés segít, hogy ne vegyünk több terhet magunkra, mint amit az élet valóban nekünk szánt, de ami a miénk, azt képesek legyünk hordozni. Az önbecsülés révén tudjuk kihozni magunkból a legjobbat, és elviselni vereségeinket. Az önbecsülés által tisztelhetjük magunkat akkor is, ha gyöngének bizonyultunk. Szilárdságot biztosít, hogy ne akarjunk mindenkinek megfelelni, és megerősít, ha valaki nem fogad el minket. Az önbecsülés széppé teszi az életet, mert segít fölfedezni mások értékeit, és megbecsülni mindazt, amit kapunk. Ráadásul az önbecsülés sok pénzt takarít meg nekünk, hiszen nem szorulunk rá arra, hogy tárgyakon keresztül, birtoklás révén bizonygassuk magunk előtt is, hogy érünk valamit. Az önbecsülés hozzájárul a boldogsághoz azáltal is, hogy mindig lesz egy barátunk, akire számíthatunk, aki együttérzéssel fordul felénk - mi magunk. Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, gyógyítja a sebeinket, és lehetővé teszi, hogy egészségesen és önfeledten éljünk. Segít, hogy szembenézzünk a realitásokkal, még ha fájdalmas is. Az önbecsülés föltárja, hogy a szívünk mélyén lakik bennünk valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 4 280 Ft Korábbi ár: 3 424 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Akciós ár: 3 424 Ft

Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kulcslyuk kiadó kft.
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:478
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly556 gr
ISBN9789638941992
Árukód2233138 / 1087761

Vásárlói értékelések, vélemények

(6 vélemény)
Zsuzsi
2013. 03. 08.

A legjobb könyv amit eddig olvastam.

Anikó
2013. 03. 22.

Olvasom a könyvet és nem sietek vele, nem érdemes vele sietni. Van hogy egy fejezet után leteszem, mert meg kell emésztenem ami le volt írva benne. Van hogy azért teszem le, mert olyan mély sebeket szaggat fel a lelkemben... Ajánlom a könyvet azoknak, akiknek vannak vagy voltak nézeteltéréseik a szüleikkel, vagy párkapcsolati problémáik akadtak már az életében, vagy csak vannak barátaik akiknek a viselkedését nem értik időnként és szeretnék megérteni...szóval mindenkinek.

Kalocsaven Elvira
2014. 02. 08.

Csodálatos könyv. Már az elején szembesültem azzal, hogy ezt nem gyorsan fogom kiolvasni - elvégre minden sora kincset ér, melyet bizony hagyni kell "hatni"/"beépülni". Valamennyi korosztály számára segít felfedezni, hogy mikor és miért alakulhatott ki a szorongásunk, no és persze azt is, hogy hova vezethet a továbbiakban az ápolása, dédelgetése. Megmutatja "B" variációként annak lehetőségét, hogy elinduljunk az önbecsülés felé... Minden családban meglenne a helye. Akik keresik az útjukat - akár máshoz, akár önmagukhoz - mindenképpen olvassák el!

Noémi
2014. 04. 30.

Hálás vagyok azért, hogy istenfélő ember, szakember, tanító, pap stb. tollából ilyen könyv születhetett! Túl sok az önfejlesztő, önismereti könyv, túl sok az okoskodás, a beszéd, DE ezt valóban érdemes elolvasni és a szívünkben forgatni.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 4 280 Ft Korábbi ár: 3 424 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Akciós ár: 3 424 Ft

Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál