Vekerdy Tamás

Zseniális könyv!!! Régóta bennem bujkáló kérdésekre kaptam választ. Volt, hogy annyira rám tört a zokogás, le kellett tegyem... Nem lehet érzelmek nélkül olvasni! Sajnálom, hogy nem akadt hamarabb egy ilyen "tanítás" a kezembe, mikor még kicsik voltak a gyerekeim. Bár megnyugtat a tudat, hogy nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy jó szülők legyünk. Sokkal inkább őszintének és hitelesnek. A könyvespolcom legbecsesebb helyén őrzöm, hogy majd odaadhassam a fiaimnak, ha majd apákká lesznek! :)

Nagyon tetszett! Érdemes elolvasni :)

Nagyon jó könyv! Minden leendő szülőnek kötelezővé tenném! :) Csak ajánlani tudom minden szülőnek és pedagógusnak ebben a mai nem túl jó világban! :)

Nagyon élveztem a könyvet! Hasznos, érdekes és tanulságos olvasmány azok számára, akinek valamilyen köze van a gyerekekhez...azaz mindenkinek! A könyv megjelenési formája is tetszik, jó kézbe venni így is úgy is!

Rávilágít pár olyan dologra, melyek nekem is segítenek megérteni gyermekemet és még saját viselkedésem is.

Összeollózott mű, nincsen összekötő szöveg, felépített szerkezet, jó gondolatok vannak ugyan benne, de a fő vonulatot nem találom.

Akik rendszeresen követik a terezanyu.hu könyvajánló rovatát, megszokhatták már, hogy bármennyire próbára is teszem ezzel hétről hétre az olvasók türelmét, sosem bírom kihagyni az önéletrajzi vonulatot az ajánlóimból. Nem az a célom ezzel, hogy a könyvek helyett saját magamat toljam előtérbe, hiszen izgalmi érték szempontjából legfeljebb talán egy IKEA összeszerelési útmutatóval vehetném fel a versenyt. A helyzet egyszerűen csak az, hogy minden szerdán itt ülök tátott szájjal a monitor előtt és nem bírok túllépni azon az élményen, amit az adott hétre olvasott könyvtől kaptam. Hasonlóan állok (pontosabban ülök) most is.  Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság címet viselő legújabb kötetében tíz olyan előadást olvashatunk, amelyek a Nyitott Akadémia szervezésében hangzottak el a gyermekléttel, iskolával, neveléssel kapcsolatos témákban. Mióta csak ismerem Vekerdy Tamás írásait, számos dolog miatt tartozom hálával a szerzőnek: jótéteményeinek listáján a legfrissebb tétel új könyvének alcíme: Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról? Természetesen az alcímen túl az egész kötet nagyszerű, ugyanakkor már ezen a ponton világossá válik az egyszeri olvasó számára, hogy a gyermekek megértéséhez önmagunk megértésén keresztül vezet az út (és megkockáztatom, ellenkező irányban is igaz ez az állítás), egyúttal pedig azok felé is nyit a könyv, akiknek ugyan nincs gyermekük, de nem hagyja őket hidegen a téma.  A korábban megkezdett önéletrajzi szálat folytatva elárulom azt is, hogy én ugyan egyelőre egy darab gyermekkel sem rendelkezem, viszont igyekszem becsülettel felkészülni a feladatra. Például már jó előre szorongok amiatt, hogy mit is fogok én kezdeni majdani utódommal, mit és hogyan fogok elrontani a nevelésében még zsenge korában, ez milyen hatással lesz a csemete későbbi életére és engem pedig a továbbiakban mennyire fog furdalni a lelkiismeret mindezek miatt. Jó és kevésbé jó példa van előttem bőven, hiszen sokat dolgozom kamaszokkal és fiatal felnőttekkel, időnként még a szüleikkel is, hallok a családról, az iskoláról, az értékekről, és mindazokról a problémákról, amelyek csak előadódhatnak ezeken a területeken. Meglehetősen furcsa helyzet ez számomra, hiszen nem is volt az olyan régen, amikor még akár rólam is írhattak volna levelet Vekerdy Tamásnak a szüleim. Az én levelem még egy ideig várat magára, addig azonban itt állok a senki földjén, és jobb híján igyekszem felkészülni minden eshetőségre. A felkészülés pedig nagyon is szükséges, hiszen annyira gyorsan változó és képlékeny a világ, még a(z állítólag) felnőtteknek is nehéz kapaszkodót találni benne. Egy gyereknek azonban éppen ezekre a kapaszkodókra van szüksége ahhoz, hogy a könyv címében említett érzelmi biztonságot megtapasztalhassa és a számára megfelelő ütemben fedezhesse fel önmagát és a világot, amihez elengedhetetlen a szülők támogató jelenléte és értő, nem tolakodó segítsége. A család mellett pedig ott az iskola, amelynek elméletben szintén fontos szerepe lenne a nevelésben-támogatásban, azonban a magyar iskolarendszer sajnálatos módon ahelyett, hogy felkeltené a gyermek érdeklődését a világ sokszínűsége iránt és segítené őt a tudás megszerzésében, gyakran inkább csak elveszi a fiatalok kedvét attól, hogy többet tudjanak meg az őket érdeklő témákról és hasznavehetetlen, rövid szavatosságú ismeretekkel tömi a diákok fejét. Szintén szomorú tendencia, hogy a gyermekeiknek valóban a legjobbat akaró szülők már egészen zsenge kortól hatalmas teljesítményeket várnak el a csemetéktől (hiszen jó iskolának is az számít, ahol a legtöbb nyelvvizsgát, emelt szintű érettségit és egyéb, grafikonon jól ábrázolható eredményt tudják felmutatni a tanulók végzéskor), így a rendszer jól képzett neurotikusokat termel ki magából. Vekerdy Tamás ezzel szemben gyakran hoz példákat a Waldorf-iskolák gyakorlatából, amelyek a számokban mérhető teljesítmény és kis felnőttek nevelése helyett a gyermekek hosszú távú céljait helyezik előtérbe, az oktatási folyamat sokkal kevesebb szorongást generál, mindazonáltal használható eszközöket ad a gyermekek kezébe.  Természetesen, ahogy a Waldorf-iskola sem az egyetlen üdvözítő megoldás az oktatásban, úgy a gyermeknevelés során felmerülő többi problémára sem egyetlen igaz és helyes válasz létezik. Sőt, nincs is mindig szükség a helyes válaszra, hiszen ahogy Vekerdy Tamás megfogalmazza, a gyerekek nagyon sok mindent kibírnak még minket is. Ami elengedhetetlen, az az őszinteség, melegség, biztonság és valószínűleg egy jókora adag humor is, hogy ne csak a gyerek bírjon ki minket, hanem mi is magunkat.

Akik rendszeresen követik a terezanyu.hu könyvajánló rovatát, megszokhatták már, hogy bármennyire próbára is teszem ezzel hétről hétre az olvasók türelmét, sosem bírom kihagyni az önéletrajzi vonulatot az ajánlóimból. Nem az a célom ezzel, hogy a könyvek helyett saját magamat toljam előtérbe, hiszen izgalmi érték szempontjából legfeljebb talán egy IKEA összeszerelési útmutatóval vehetném fel a versenyt. A helyzet egyszerűen csak az, hogy minden szerdán itt ülök tátott szájjal a monitor előtt és nem bírok túllépni azon az élményen, amit az adott hétre olvasott könyvtől kaptam. Hasonlóan állok (pontosabban ülök) most is.  Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság címet viselő legújabb kötetében tíz olyan előadást olvashatunk, amelyek a Nyitott Akadémia szervezésében hangzottak el a gyermekléttel, iskolával, neveléssel kapcsolatos témákban. Mióta csak ismerem Vekerdy Tamás írásait, számos dolog miatt tartozom hálával a szerzőnek: jótéteményeinek listáján a legfrissebb tétel új könyvének alcíme: Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról? Természetesen az alcímen túl az egész kötet nagyszerű, ugyanakkor már ezen a ponton világossá válik az egyszeri olvasó számára, hogy a gyermekek megértéséhez önmagunk megértésén keresztül vezet az út (és megkockáztatom, ellenkező irányban is igaz ez az állítás), egyúttal pedig azok felé is nyit a könyv, akiknek ugyan nincs gyermekük, de nem hagyja őket hidegen a téma.  A korábban megkezdett önéletrajzi szálat folytatva elárulom azt is, hogy én ugyan egyelőre egy darab gyermekkel sem rendelkezem, viszont igyekszem becsülettel felkészülni a feladatra. Például már jó előre szorongok amiatt, hogy mit is fogok én kezdeni majdani utódommal, mit és hogyan fogok elrontani a nevelésében még zsenge korában, ez milyen hatással lesz a csemete későbbi életére és engem pedig a továbbiakban mennyire fog furdalni a lelkiismeret mindezek miatt. Jó és kevésbé jó példa van előttem bőven, hiszen sokat dolgozom kamaszokkal és fiatal felnőttekkel, időnként még a szüleikkel is, hallok a családról, az iskoláról, az értékekről, és mindazokról a problémákról, amelyek csak előadódhatnak ezeken a területeken. Meglehetősen furcsa helyzet ez számomra, hiszen nem is volt az olyan régen, amikor még akár rólam is írhattak volna levelet Vekerdy Tamásnak a szüleim. Az én levelem még egy ideig várat magára, addig azonban itt állok a senki földjén, és jobb híján igyekszem felkészülni minden eshetőségre. A felkészülés pedig nagyon is szükséges, hiszen annyira gyorsan változó és képlékeny a világ, még a(z állítólag) felnőtteknek is nehéz kapaszkodót találni benne. Egy gyereknek azonban éppen ezekre a kapaszkodókra van szüksége ahhoz, hogy a könyv címében említett érzelmi biztonságot megtapasztalhassa és a számára megfelelő ütemben fedezhesse fel önmagát és a világot, amihez elengedhetetlen a szülők támogató jelenléte és értő, nem tolakodó segítsége. A család mellett pedig ott az iskola, amelynek elméletben szintén fontos szerepe lenne a nevelésben-támogatásban, azonban a magyar iskolarendszer sajnálatos módon ahelyett, hogy felkeltené a gyermek érdeklődését a világ sokszínűsége iránt és segítené őt a tudás megszerzésében, gyakran inkább csak elveszi a fiatalok kedvét attól, hogy többet tudjanak meg az őket érdeklő témákról és hasznavehetetlen, rövid szavatosságú ismeretekkel tömi a diákok fejét. Szintén szomorú tendencia, hogy a gyermekeiknek valóban a legjobbat akaró szülők már egészen zsenge kortól hatalmas teljesítményeket várnak el a csemetéktől (hiszen jó iskolának is az számít, ahol a legtöbb nyelvvizsgát, emelt szintű érettségit és egyéb, grafikonon jól ábrázolható eredményt tudják felmutatni a tanulók végzéskor), így a rendszer jól képzett neurotikusokat termel ki magából. Vekerdy Tamás ezzel szemben gyakran hoz példákat a Waldorf-iskolák gyakorlatából, amelyek a számokban mérhető teljesítmény és kis felnőttek nevelése helyett a gyermekek hosszú távú céljait helyezik előtérbe, az oktatási folyamat sokkal kevesebb szorongást generál, mindazonáltal használható eszközöket ad a gyermekek kezébe.  Természetesen, ahogy a Waldorf-iskola sem az egyetlen üdvözítő megoldás az oktatásban, úgy a gyermeknevelés során felmerülő többi problémára sem egyetlen igaz és helyes válasz létezik. Sőt, nincs is mindig szükség a helyes válaszra, hiszen ahogy Vekerdy Tamás megfogalmazza, a gyerekek nagyon sok mindent kibírnak még minket is. Ami elengedhetetlen, az az őszinteség, melegség, biztonság és valószínűleg egy jókora adag humor is, hogy ne csak a gyerek bírjon ki minket, hanem mi is magunkat.

egy kisse nem tetszik az, hogy a konyvek sem reszleges, sem semmilyen tartalma nem olvashato a vilaghalon. hataron tulelo magyar anyanyelvu anyuka vagyok es nincs lehetosegem a konyv megvasarlasara, igy akkor ne is olvassak, ne is erdeklodjek???!!!

Hű, fantasztikus. Végre rájöttem, hogy nem csak én küzdök ezekkel a problémákkal, hanem szinte mindenki. Sikerült leszámolnom rengeteg ostoba illúzióval és tévhittel, tisztábban látok, jobban tudom, mit (kit) akarok, és jobban megismertem az erősebbik nemet, és talán kicsit önmagamat is.

Zseniális. Ajánlom mindenkinek.

Nagyon hasznos könyv, jónéhany szépirodalmi idézettel. Olvashatunk benne Karinthyt, Arany Jánost, és- köszönhetően, hogy ez egy régebbi munka-, egy riportot Weöres Sándorral. Ha lehetek profán ez egy remek használati utasítás kibabákhoz, és egy kicsit nagyobb bajkeverőkhöz.

Vekerdy régen megírt, de máig aktuális könyve, ajánlom mindenkinek.

Elgondolkodtató olvasmány a gyermek iskolába (óvodába) kerülése előtt.

Egyetlen kerdes merült fel bennem miközben a könyvet olvastam.Mi szülök honnan tudjuk meg hogy valoban a helyes intezmenyt valasztottuk csemetenknek?Hiszen ez csak "ut közben"derül ki igazan!Itt nem a "szimpatizalok a tanar nenivel vagy sem a döntö"hiszen csemetenk egesz jövöjet most alapozzuk meg!Es talan a legfontosabb kerdes!Mi szülök tisztaban vagyunk egyaltalan azzal hogy germekünknek mire is van szüksege?