Transzillumináció - A szabadság szabályai

A szüleimnek volt egy ódon szekrénye, amit a gyerekszobában tartottak. Faragott tornyocskák, csipkésre esztergált korlátok, domborított levelek díszítették. A terebélyes, kétajtós alsó részen, még két, egyre kisebb, nyitott emelet volt. A legfelsőre felkapaszkodtam, a cifra kis erkélyre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a szobára. A fotelek hajó alakot öltöttek, távoli kastélyokká vált a többi szekrény és hívogató, ligetes szigetekké alakultak az ágyak. A tér kitágult, a bútorok hatalmasra növekedtek, én egyre kisebb és egyre könnyebb lettem. Aztán elrugaszkodtam és mintha csak úsznék, átrepültem a szobán. A csábító vidékeken leereszkedtem, megpihentem, de inkább csak repültem mindenfelé. 12 éves voltam, amikor először leírtam egy álmomat és akkor el is határoztam, hogy azontúl minden álmomat, versemet, életem eseményeit, tanulságait összegyűjtöm és ha nagy leszek, könyvet írok a feljegyzéseimből. A könyv elkészült, már csak lektorálásra és kiadásra vár. Személyes visszaemlékezésem épp úgy korom hűséges lenyomata, mint szüleim megmentett fotói, a család története. A hagyatékból felbukkanó recept füzet, ami nagymamám főztjét rögzíti, édesanyám tollából. Az általa használt zsinórírást, már a mostani írástudók sem tudják elolvasni. Éppen ideje nyilvánosságra hozni mindazt a tapasztalatot, ami a digitalizálódás feneketlen felhőiben örökre elveszne. Mint első alapítványista - Asimov utasításai alapján - amit tudok, amire emlékszem, azt rögzítem és kiadom nyomtatásban és hozzáadom az internetes felhőkhöz is, hogy a következő generációk is hozzáférhessenek. Így vehetted a kezedbe ezt a gyűjteményt. Ostoros Ágnes