A szív mechanikája

Ha szavakba akarnám foglalni azt, hogy milyen gondolatok kavarognak a fejemben most, a könyv elolvasása után, félek, a szavak mint a szénaszálak széthullanának egymáson, keresztül-kasul ölelnék egymás, hogy a végén nagy halomba, szókazalba csoportosuljanak, és mint egy gondatlan gazda felcsücsülhessek a tetejükre, onnan szemlélve kusza össze-visszaságukat. Igen. Ilyen ez a könyv. Feléleszt benned valamit, de olyan gyorsan követik egymást a szavak a fejedben, amit kiváltott belőled, hogy nem tudod őket sorba tenni. Éreztem én már első látásra is, hogy ez egy különleges, egyedi, semmihez sem hasonlítható könyv lesz, és lám, mennyire beigazolódott a gyanúm! Hogy hova sorolnám? Nem is tudom..Talán azt mondanám rá: modern szépirodalom. Mathias Malzieu nem véletlenül zenész: úgy muzsikál a szavakkal, olyan új dallamokat teremt, hogy az egész könyv táncra perdül, megelevenedik, hol gyors foxtrottot járva, hol egymáshoz simulva-andalogva. Elképesztő a nyelvezete és a stílusa. Picit vitatom, hogy ifjúsági könyv lenne-e. Mert ehhez a könyvhöz fel kell nőni, élni kell, szeretni, égni, fájni és megtörni, szétszakadni, meghibásodni. És még valamit: aki látta/olvasta a Leleményes Hugo c. könyvet, élvezni fogja, hiszen érdekes ismerős bukkan fel benne