62 / Kirakós játék

"Valamikor egy könyv gondolatával foglalkozott Morelli, de csak jegyzetlapok lettek belőle. Ez a lap foglalta össze legjobban az egészet: Pszichológia, öregasszony-hangulatú szó. Egy svéd a gondolkodás vegytani elméletén dolgozik. Kémia, elektromágnesesség, az eleven anyag titkos áramai, furcsa módon minden újra a mana fogalmát idézi; valami másféle kölcsönhatás is gyanítható a társadalmi magatartásformák mellett, egy biliárdjáték, amelyet bizonyos egyének kezdeményeznek vagy sínylenek meg, valami dráma Oidipuszok nélkül, Rastignacok nélkül, Phaidrák nélkül, valami annyiban személytelen dráma, amennyiben csak a posteriori játszanak közre benne a szereplők lelkiismerete és szenvedélyei. Mintha lélektani küszöb alatti szinteken kötöznék és oldoznák a drámában résztvevők ágait-bogait. Vagy, hogy bókoljunk a svédnek: mintha bizonyos egyének akaratlanul is beleütnék az orrukat mások mélyvegytanába és viszont, így aztán a legfurcsább és legnyugtalanítóbb láncreakciók, hasadások és átalakulások jönnének létre.
Ha így áll a dolog, elég egy nyájas kivetítés, és máris elvárnánk, hogy legyen egy olyan embercsoport, amely (ennek a réges-régi szónak klasszikus értelmében) lélektani válaszokat vél adni, de mást sem képvisel, csak a lelkes anyag, a végtelen kölcsönhatások kiáradásának megnyilvánulását, olyan dolgok kölcsönhatásainak kiáradását, amelyeket hajdan úgy hívtunk, hogy vágyak, rokonszenvek, akaratok, meggyőződések, és amelyek, a jelek szerint, engesztelhetetlenül viszolyognak minden észérvtől és minden ábrázolástól: mint polgárjogaikért fáradozó helybeli és idegen erők; mint minket magunkat, egyéneket meghaladó keresés, amely a maga céljai szolgálatába állít bennünket, valami homályos szükségszerűség, hogy kivonuljunk homo sapiens állapotunkból merre is? miféle homo felé? Mert az a sapiens is egy másik réges-régi szó, azt is ki kell mosni alaposan, ha valamelyes értelemben is használni akarjuk.
Ha megírnám azt a könyvet, megmagyarázhatatlan lenne a használatos lélektani eszköztárral minden szabványos magatartási forma (köztük a fényűző csoportba sorolt legszokatlanabbak is). Bolondnak vagy komplett hülyének tűnnének föl a szereplői. Nem mintha képtelennek mutatkoznának a mindennapi challenge and response-okra, olyasmikre, mint szerelem, féltékenység, irgalom és így tovább, hanem mintha, nagy keservesen, utat törne magának bennük valami, amit a tudatalattijában őriz a homo sapiens, mintha, nagy keservesen, egy harmadik szem pislogna a homlokcsontjuk mögött. Olyan lenne minden, mint valami nyugtalanság, valami szorongás, valami állandó talajtalanság-érzés, olyan terület, ahol tanácstalanul visszahőkölne a lélektani okság, és úgy gyötörnék vagy szeretnék egymást, vagy úgy ismernének egymásra azok a bábuk, hogy alig volna sejtelmük róla, mit készít bennük, általuk és révükön az élet: hogy megváltoztassa a lét hangnemét, és hogy valami szinte fölfoghatatlan kísérlet születik az emberben, ahogy más korokban az értelem-hangnem, az érzelem-hangnem, a gyakorlatiasság-hangnem született meg benne. Hogy minden egyes vereségünk után közelebb kerülünk a végső változathoz, és hogy nem létezik az ember, csak szeretne létezni, csak törekszik rá, hogy létezzen, csak kapálódzik szavak és viselkedésformák és olyan örömök közt, amelyeket vér fröcsköl be és mindenféle szóvirágos beszéd, mint ez is."
(Julio Cortázar)