Király fürdő

Gabriel úgy dönt, hogy elhagyja a feleségét, amikor kiderül, hogy a nő gyermeket vár. Nincs semmi, ami mentségére szolgálhatna; nem csalta meg Laurát, szereti őt, és szeretné szeretni a gyermeket, ez a legfontosabb. De Gabriel tízéves kora óta egy számára idegennek érzett világban él, amelyhez nem talál kapaszkodót; egy olyan családban nőtt fel, amely mindent elhallgatott, és a múltja egy darabja, a nővére értelmetlen halála minden egyebet is megfoszt az értelmétől. Hiába választja a műfordítói hivatást, hiába tud megannyi nyelven úgy, mintha az anyanyelve volna, éppen az az egy hiányzik, amelyen saját magát megfogalmazhatná, amelyen a traumáit feldolgozhatná. Nem tud megnyílni sem a feleségének, sem a barátjának, senkinek. Viszont azt tudja, hogy a hallgatása lényegében egyfajta hazugság. Gabriel elbujdosva az írásba menekül, hogy kínkeserves munkával, szóról szóra pontosítva beszámolót próbáljon írni a fiának saját élete képtelenségéről, a halál túlélhetetlenségéről és megfogalmazhatatlanságáról. Hogy muszáj elhagynia, mert képtelen volna elveszíteni, és hogy lehetetlen együtt élni a tudattal, hogy ami "adatik", azt egyszer visszaveszik... hogy maga az élet, ami lehetetlen.