A könnymutatványosok legendája

˙ţ"Öten vannak tehát. P
k utaznak fel s alá az idQ
k országútjain. Szekerüket a tél adja a tavasznak, s az Q
sz veszi el a nyártól, hogy az Q
sznek a tél könyörögjön érte. Úgy mondják, akik beszélnek errQ
l, mert van kedvük hozzá, hogy sírásuk egyetlen történet, kezdet és vég, szemhunyásnyi pihenQ
nélkül. Úgy mondják, Rostocktól Fiuméig, MünchentQ
l Kijevig nem akad helység, ahol a földeket ne öntözték volna a könnyeik. Inkább nem verik nagydobra ezt a helybeliek. Máshol egyszerq
en elfelejtik Q
ket. Hol csak az árnyékukra emlékeznek, hol meg nyárfákat ültetnek a szekerük nyomába, kétoldalt, hogy legyen jel, mely egyszer visszavezeti Q
ket. (...) Öten vannak, ez a bizonyos."