Kertész Imre

Lét és írás

közép és kelet-európai történelem  | 2024  | kemény kötés  |  440 oldal

Libri Antikvárium
A Lét és írás titokzatos alkotás. Csak következtetni tudunk arra, mikor születhetett, ahogyan eredeti kéziratának hollététét is homály fedi. Két dolog azonban bizonyos: remekmű, amelyet az első Nobel-díjas magyar író szerkesztett naplóregénnyé. Szerzője legalább annyira filozófus, mint író. Olyan alkotó, aki még hisz az esztétika filozófiai gyökereiben - vagyis aki a közönség, a piac és a politika elvárásainak kielégítése helyett az igazság feltárásában és megmutatásában találta meg saját hivatását. A Lét és írás minden korábbi forrásnál mélyebb betekintést enged a Kertész által megismert irodalmi, filozófiai és történeti források körébe. A naplószerű feljegyzésfüzért a szerző a Sorstalanság 1973-as visszautasítását követően állította össze a regény születéséhez kapcsolódó dokumentumokból. Az író gondolatainak megértését és a kötetben való eligazodást mintegy 400 magyarázó jegyzet, gazdag fogalomtár és annotált névmutató segíti. A szerkesztő utószava a kézirat keletkezésének történetét, irodalmi és filozófiai hozamát tárja az olvasó elé.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó közép és kelet-európai történelem
Kiadás éve2024
Oldalak száma:440
Súly523 gr
ISBN2310011842789
ÁrukódSL#2112646271
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 790 Ft

A termék megvásárlásával

379 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Czernák Eszter: Cserebere az erdőbenCzernák Eszter: Cserebere az erdőben