Cseres Tibor

Hideg napok - Vérbosszú Bácskában

lazi kiadó  | 2014  | kemény kötés  |  408 oldal

Libri Antikvárium
,,Amikor a Hideg napokban regénybe ágyazva előadtam mindazt, amit krudélis hajlamú magyar tábornokok és törzstisztek a magyar nép nevében ezernyi ártatlan szerb és zsidó ember ellen Újvidék ama gyilkos három napján 1942-ben elkövettek, számoltam azzal a reménységgel, hogy válaszul s tán hálából, akad szerb író, aki emléket állít azoknak a magyar tízezreknek, akiket úgyszintén ártatlanul gyilkos gazemberek a jugoszláv nép nevében megkínoztak és halálba küldtek. Ám mindhiába! Közel három évtizedes várakozás után nem térhettem ki a végül is reám maradt feladat elől, hogy megírjam az 1944-es bácskai vérbosszú könyvét is. A Jugoszláviában élő magyar százezrek lelkében izzó sebként máig ott ég a negyvenezernyi elpusztított rokon: apa, fiú, testvér megbecstelenített, eltiltott emléke. De a megbillent, megsértett, félbeszakított erkölcsi világrendet ki kell egyenlíteni. Megbékélés nélkül nincs igazi béke a lelkekben. A vérbosszú által kiontott vér eltörlésére nagyon kedvező lehetőség a töredelmes bűnvallomás. Erre ad alkalmat nyíltan feltárt szörnyűségeivel ez a könyv minden délszláv továbbélő számára: Bocsássatok meg ti is! És soha többé!"
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 900 Ft

A termék megvásárlásával

590 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel 2026.07.06-tól

díjmentes


Szállítás 2026.07.06-tól

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó lazi kiadó
Kiadás éve2014
Oldalak száma:408
Súly449 gr
ISBN2310023184815
ÁrukódSL#2113133251
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 900 Ft

A termék megvásárlásával

590 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel 2026.07.06-tól

díjmentes


Szállítás 2026.07.06-tól

15 000 Ft felett díjmentes

Aktív élmények a nyárra - AkcióAktív élmények a nyárra - Akció