Jojo Moyes: Áradó fényEzt a könyvet kedvenc könyvtárosomnak Borsodiné Csuka Máriának, Marynek ajánlom sok szeretettel, hisz mint a történetben szereplő lányok, asszonyok, ő is mindent megtesz azért, hogy kis baranyai községünkben mindenki számára találjon olvasnivalót!Az Áradó fény az első könyvem az írónőtől, de biztos nem az utolsó.Az 1930-as évek Amerikája, ahol Eleanor Roosevelt nevéhez fűződő mozgókönyvtári kezdeményezés elindul.Kentucky állam bányászok és ,,hegyi emberek" által gyéren lakott vad környéke, ahol öt önkéntes nő mindennap felülve lovára viszi a könyveket úttalon utakon az emberekhez, akik eleinte nagyon bizalmatlanok mind a lányok, mind a könyvek iránt.Öt nő története, akik teljesen más környezetből kerültek ki, de a céljuk egy és közös, minél több emberrel megismertetni, megszerettetni a könyveket.Kezdeményezésük szembe megy a kor társadalmi normáival, hisz az asszonyoknak otthon a helye, hogy kötögessenek és varrogassanak és tea mellet szerényen megbeszéljék városuk történéseit.Margery és négy társa mindent elkövet, hogy kis városukban terjesszék az olvasás, a könyvek fontosságát.Mind az öt nő élete külön-külön is megérne egy novellát, de a leghangsúlyosabb, Margery-é és Alice-é.Mikor szembe találják magukat a befolyásos férfiak által koholt vádakkal, akkor senki másban nem bízhatnak, csak az egymás iránti hatalmas szeretetben és összetartásban.A könyveknek, az olvasásnak, az általuk képviselt tudásnak katartikus ereje van, nemhiába nem akarták, hogy a nők tanuljanak!Az Áradó fény egy lámpás vagy ha úgy tetszik Aladin csodalámpája, amely bizonyítja, hogy bármilyen korban is lehetünk, az olvasásnak, az általuk nyújtott csodának részesei lehetünk, ha könyvet veszünk a kezünkbe!
Ritka az olyan eset, amikor egy film jobbra és hatásosabbra sikerül, mint a könyv amely alapján készült. Sajnos ez esetben igaz. A könyv elég unalmas, nem jön át rajta az a sok érzelem amit a filmben bemutattak. Nincs benne folytonosság, inkább szaggatott az egész. Nekem nem tetszett és sajnos a második része is hasonlóan unalmas.
Nagyon szeretek olvasni sok könyv megfordult már a kezeim között. Ezért ma már kifejezetten "vadászok" a különleges könyv élményre, olyanra, ami lebilincsel. Ez a könyv ilyen volt. Azért volt kiemelkedő a többi könyv közül, mert amióta elolvastam, él bennem a történet. Azon kívül, hogy élveztem a fordulatos szöveg vezetést, azt, hogy a könyv több szereplője szemszögéből is láthatjuk a történéseket, megismerhetjük az érzéseket, az írónő számos nagyon aktuális kérdést is feszeget. S itt most nem is csak arra a nagyon kézenfekvő kérdésre gondolok, ami a könyv alaptörténetéből adódik, hogy milyen élete és döntése lehet annak, aki hirtelen mind a négy végtagjára lebénul, hanem olyan kérdésekre, mint: Hol van a határ az önfeladás és az életünk elfogadása között? Valóban ismerjük-e magunkat? Mi a szeretet, mire jogosít fel a szeretet, és mit van jogunk elvárni a szeretet nevében? Az írónő végtelen empátiával, sok humorral és bölcsességgel feszegeti ezeket a kérdéseket, de választ csak a könyv szereplőinek szemszögéből ad, egyébként pedig az olvasóra bízza, hogy ezekre milyen választ fogalmaz meg tágabb összefüggésben. A könyv hangneme, stílusa annyira kedves és könnyed, hogy gyakorlatilag minden szereplővel azonosulni tudtam és menthetetlenül belesodródtam a történetbe, mintha magam is szemlélője lettem volna, s talán ezért is van az, hogy a mai napig nem ereszt. Ez egy olyan könyv, amit kölcsön fogok adni, hisz ezt az írónőt többekkel meg kell ismertetni, de visszavárom, mert az értékeim közt van a helye.