Borics Katalin-Kürti Gábor

Csodatevő csontkovácsok

milu könyvek  | 1990  | papír / puha kötés  |  120 oldal

Libri Antikvárium
Fél perc, dehogy, öt másodperc alatt zajlott le az egész. Felszisszenni sem volt idő. Azóta eltelt már néhány hét, de még ma sem merem elhinni: nem fáj a fejem! Húszéves migrén után elmondhatom: nem lüktet, nem ébreszt fel éjjel, nem teszi tönkre a nappalokat, nem készteti környezetemet halk osonásra. A termászetgyógyászat attól hatásos és nagyszerű, hogy az embert egységes egészként kezeli. A csontdoktor a gerinc "helyretételével", az onnan kiinduló reflexpályák ismeretében szinte mindent tud gyógyítani. Kiegészítésként remekül alkalmazható az akupuktúra, a reflexterápia. Egy gerincsérvvel operált beteget tolókocsiban gurítottak a helyszínre. A népes nézősereg előtt folytatott "válogatott kínzások" után a saját lábán távozott a pódiumról. Igaz, a csaknem félórás kezelés közben recsegtek-ropogtak a csontok, elfojtott sóhajok, nyögések, sőt fájdalmas kiáltások hallatszottak, az aggódva figyelő és drukkoló közönségnek azonban minden kételye eloszlott, látván a végeredményt. TARTALOM: Előszó 9 Ahol a csodára várnak 13 Kicserélték a fejem 13 Hiszem, ha látom 14 Hetven felé is - naponta torna 15 Aki újra remél 16 Meleg láb + 1 centi 17 Csontkovácsolás a XX. században 19 Cicahát, kutyahát - avagy testünk végtelen bölcsessége 19 A gyógyítás négy alapelve 21 Mi a kiropraktika? 22 Mikor keressük fel a csontdoktort? 25 Egészségünk a kiropraktikus szemével 27 Tudományos vizsgálatok, kísérletek 29 Néhány tény az idegrendszerről 31 A gerincficam 32 Mikor tud segíteni a kiropraktikus? 34 Bajmegállapítás 36 Hogyan "igazítja helyre" a gerincet a csontdoktor 38 Így reagál a szervezet 39 Milyen gyorsan következik be a javulás? 41 Lássuk, mi a baj! 42 Izom- és ínszalag-rendellenességek 42 Vigyázzunk a nyakunkra! 43 Rándulásos nyakbántalom ("ostorcsapás") 47 A nyak, a váll és a kar fájdalmai 49 Jaj, a hátam... 49 Deréktáji és ágyéki fájdalmak, isiász 50 Néhány jó tanács derékfájósoknak 51 Keresztcsont-csipőtáji fájdalmak 53 Porckorongsérülések, porckorongsérv 54 Ízületi gyulladás 56 Gerincferdülés 57 Ha rövidebb az egyik láb... 58 Fejfájások 59 Stressz 59 Hogyan hat ránk az időjárás? 60 Szervi megbetegedések 61 Gyermekek kiropraktikai gondozása 62 Terhes anyák, figyelem! 63 Csontdoktor - időseknek is 64 Kiegészítő kezelések 65 Ami csakis rajtunk múlik 66 Vitaminok, ásványi anyagok 66 Táplálkozás és egészség 67 A tízes lista 68 A túlsúly 69 Jó-e a gyors fogyókúra? 70 Kell a víz 71 Naponta, azonos időben! 71 Mozgás, mozgás... 72 Testtartás és egészség 73 Háziteszt a falnál 75 Mitől lehetünk görbék? 75 Mire vigyázzunk, ha... 77 Hogyan emeljünk? 77 Állás, járás 78 Hogyan üljünk? 80 Alvás 82 "Eretnek" gyógyítók 83 Mióta világ a világ... 83 Doktor úr, nem szégyelli magát? 85 Egy valódi "embergyógyász" 89 Csak diplomával! 91 Tolókocsiban érkezett, a saját lábán távozott! 93 A nézőkön is sok múlik 97 Mind a tíz ujja "röntgen" 99 Így tornázzunk! 103 Nyakerősítő gyakorlatok 104 A nyak mozgásterét növelő gyakorlatok 107 A hát, a váll, a derék és a csipő izmainak erősítése 108 Utószó 119
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 500 Ft

A termék megvásárlásával

150 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:közepes állapotú antikvár könyv - foltos - kopottas
Borítója kopottas és foltos.
Kiadó milu könyvek
Kiadás éve1990
Oldalak száma:120
Súly150 gr
ISBN2399983204238
ÁrukódSL#2112740696
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 500 Ft

A termék megvásárlásával

150 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kajdi Csaba: Cyla-terápiaKajdi Csaba: Cyla-terápia