Asszony, íme a te fiad

Fülszöveg Sorin Titel könyve az anyaság több szólamú apoteózisa. A több emberöltőt átfogó s cselekményével napjainkig ívelő regény, mely szerkezetével s olykor hangütésével is a latin-amerikai mágikus realizmus ízeit idézi, több anyaképet is kopíroz egymásra - szinte bibliai hangsúllyal és erővel. Titel hatalmas anyafigurái mégsem ikonszerűek. Legfeljebb jelkép értékükben. Mert személyes mitológiájuk úgy különíti el őket a mindenkori anyaság kanonizált szimbólumától, hogy ugyanakkor azonosítja is azzal. Hiszen ők megélik a tragédiák tragédiáját: a Pieta-ban megjelenített végzetet. Az író szertelenül indázó, olykor különös asszociatív pályákat követő narrációja szinte mítoszi erővel eleveníti meg az anyasors mindennapjait s bennük a Duna menti kis népek történelmét. A Monarchia végnapjai is megjelennek e könyv lapjain a perifériáról nézve - ha tetszik, alulnézetben -, de szervesen kapcsolódva ahhoz a képhez, melyet Joseph Roth, Krleza, Musil vagy Ödön von Horváth festett a k. u. k. századfordulóról. Az egyik fiúnak, Marcunak, egy Szegeden állomásozó szerb tiszt "pucer"-jának agóniájára rárímel a másik Marcu jellegzetesen kortársi tragédiája. Másért, másképpen válnak áldozatokká, sorsuk kegyetlen beteljesülését csak az anyák fájdalma egyetemesíti. Titel finoman jelöli: a két Marcu végzete nem hasonlítható a krisztusi kálváriához. Mindkettő a maga esetlegességében, véletlenszerűségében értelmetlen. De az anyák pietájában nincs minősíthető különbség. Hiszen ők még azt sem értik, hogy fiaik eredendően magukban hordozták az "áldozattá válás" lehetőségét kortól, körülményektől független vagy nagyon is függő emberi sebezhetőségükben... És ez a lényeg. Erről szól Titel könyve. A sebezhetőségről s a magányról, mely utóbbi - mint Titel sugallja - áttörhetetlen. Innen nézve kap már-már testamentumi hangsúlyt az író figyelmeztetése: Asszony, íme a te fiad... Testamentumi - mondjuk. De posztumusz műről beszélünk - s így a szó mindkét értelmében. Tehát írói végrendeletként is olvashatjuk.