Törzsvásárlói pontegyenleg:
Kedvezmény mértéke:
Legyen ön is Libri
Törzsvásárló!
A tavaly megjelent, magyar szerzők által írt, magyarul kiadott szép- és tényirodalmi művek közül 51 kiadó 179 könyve került fel 2020-ban a díjak hosszúlistájára.
Idén ötödik alkalommal adtuk át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. Előbbit az ötfős szakmai zsűri döntése alapján Láng Zsolt Bolyai című regénye, utóbbit pedig az olvasói szavazatok összesítése után Grecsó Krisztián Vera című könyve kapta.
Nézze meg a képgalériát is!
Május 13-án egy különleges, online díjátadó keretében hoztuk nyilvánosságra az idei év díjazottjait. A Libri irodalmi díjat az ötfős szakmai zsűri, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig több mint 30 000 olvasói szavazat alapján adtuk át.
A magyar tudománytörténet egyik legizgalmasabb alakja, Bolyai János élete elevenedik meg előttünk, miközben - ezzel párhuzamosan - a Bolyai kéziratait tanulmányozó szerző életrajza is kibontakozik a könyv lapjain, A tudós és az író időn és téren át folytatott párbeszédéből, az elképzelt történelem és a nagyon is valóságos eseményeb folyamatos érintkezéséből egy fordulatos és lebilincselő nagyregény született.
Grecsó Krisztián ezúttal egy érett író éleslátásával, de egy kislány szemszögéből mutatja be efy család elfojtásokkal teli sorsát. A kamaszkor küszöbén toporgó Verának hőssé kell válnia saját családja történetében, miközben egy titokzatos lenygel fiú alakjában rátalál a szerelem is, a benne és körülötte kavargó érzések pedig szinte megbénítják. A cselekmény hátteráül a Kádár-kori Szeged élettel teli díszletei szolgálnak.
„Ahogy visszanézek, valahol negyven és ötven között mégis nő lettem a végén. Hosszas ellenkezésem elsimult, a kitartó vágy, hogy nem lehetnék-e más, nem éppen férfi, de nem-nő, mínusz-nő, elillant.”
„Az ablak felé fordultam, és arra gondoltam, hogy a halálunk pillanatában nem is az életünket hagyjuk itt, hanem csak azt az egy-két emléktöredéket, amely ilyenkor valami miatt felvillan bennünk. Minden más kitörlődik belőlünk, az is, hogy éltünk.”
„Nézd csak, mondta, ez a rész itt, és a flekken márványosan szétfutó inai közt csillogó, soványabb részekre mutatott, ez itt pont olyan alakú, mint az egykori Máramaros vármegye a Kogutowicz Manó-féle régi térképeken. Tényleg? Remek. Hát akkor, jó étvágyat!”
„Köztudott volt, hogy a torz szépségek közül a legértékesebbek a magyar sellők voltak, talán azért is, mert sellőnek lenni Magyarországon egyáltalán nem volt magától értetődő formája a létezésnek, szemben állt mindazzal, ami hihető, elgondolható, illetve kitalálható.”
„Nem tudja, mit akar itt. De valamit muszáj volt kitalálnia, muszáj volt eljönni a peronról, lejönni a lépcsőn, egyszerűen nem lehetett nem élni tovább, és ha meg élni kell, hát ki kell találni bele, hogy mi történjen. És neki nem volt jobb ötlete.”
„Zseni volt, legalább akkora, mint Einstein. Csakhogy ő nem kapott Nobel-díjat, és egyetlen fényképfelvétel nem maradt róla, de nem azért, mert akkoriban még nem volt sem Nobel-díj, sem fényképezőgép.”
„Fiatalon mindig a múltba néztem,
hogy hol siklott ki az egész dolog.
Kerestem: kinek hajtsam meg a térdem,
most meg ha kell, ha nem, lerogyok.”
„Nem tudom megmondani, mikor szerettem bele Olgába. Nincs konkrét időpont, sem konkrét emlék. Olyan, mintha eleve ezzel a szerelemmel születtem volna...”
„Ha a gondozók jönnek, sose áll fel, elfordul. Az ételéhez is csak akkor óvakodik oda, ha mindenki elment. Kiállnak a bordái, pont, mint a lánynak. A szeme pedig világos és üres, mintha át lehetne nézni rajta valahova távolra. Hideg tejüveg távcső.”
„Ahogy Chorin odafönt belépett a szobájába, rögtön meglátta, hogy ott ül a saját mindennapi helyén, a tulajdon íróasztalánál ? csak hát ellenfényben, mint árnyalak, úgyhogy hirtelen azt se tudta, ő maga ül-e ott, vagy más. Némi túlzással: maga se tudta.”
