Szerb Antal
Szerb Antal értelmiségi
családba született, az irodalom és a kultúra iránti rajongását édesapjától
örökölte, és minden lehetőséget megkapott, hogy már gyerekkorában óriási
műveltségre tegyen szert. A piarista gimnázium diákjaként Sík Sándortól tanulta
az irodalmat. A költő bátorította Szerb Antalt, hogy maga is írjon. Húszévesen
már a Nyugat publikálta a verseit. Egyetemi éveit Grazban és Pesten töltötte,
klasszika-filológiát, magyart és németet hallgatott, közben megtanult angolul
és franciául is. 23 éves korában nyerte el doktori címét. Mire 26 évesen
elkezdett tanítani egy középiskolában, már nemcsak elismert irodalomtudós,
hanem ismert író is volt.
Alakja elválaszthatatlan a 30-as évek pezsgő
magyar irodalmi szcénájától, amelyből próza-, esszé- és újságíróként ugyanúgy
kivette a részét, mint a társasági életben otthonosan mozgó, csillogó elméjű
beszélgetőpartnerként.
A második világháború lépésről lépésre
lehetetlenítette el az addig kávéházakban és szerkesztőségekben szerveződő
irodalmi életet, a Nyugat megszűnt, Szerb Antalt pedig 1944 nyarán
munkaszolgálatra hívták. Fél évvel később, 1945 januárjában Balf közelében
fogva tartói olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. 43 éves
volt.
Szerb Antal művei
Szerelem a palackban
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár, illetve akcióban szereplő termékeknél az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára
További információA harmadik torony
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár, illetve akcióban szereplő termékeknél az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára
További információUtas és holdvilág
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár, illetve akcióban szereplő termékeknél az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára
További információE-könyv - Szerelem a palackban
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár, illetve akcióban szereplő termékeknél az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára
További információE-könyv - A királyné nyaklánca
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár, illetve akcióban szereplő termékeknél az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára
További információA Pendragon legenda
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár, illetve akcióban szereplő termékeknél az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára
További információA Pendragon legenda
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár, illetve akcióban szereplő termékeknél az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára
További információE-könyv - Utas és holdvilág
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár, illetve akcióban szereplő termékeknél az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára
További információE-könyv - A Pendragon-legenda
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár, illetve akcióban szereplő termékeknél az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára
További információ
Események
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
28
|
29
|
30
|
31
|
1
|
2
|
3
|
4
|
5
|
7
|
8
|
9
|
10
|
|
11
|
12
|
13
|
16
|
17
|
||
18
|
19
|
20
|
21
|
22
|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
1
|