Szerb Antal

A Pendragon legenda

magvető kft.  | 2022  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  406 oldal

Szerb Antal szépirodalmi fő műve A Pendragon legenda. Meghatározhatatlan műfajú próza: egyszerre krimi, rejtélyes legenda, történelmi regény, ismeretterjesztö írás és mindezek felszabadult humorral írott paródiája. A főhős, az író önparódiájának is tekinthető Bátky János a British Museum könyvtárában XVII. századi angol misztikusokat kutat, majd meghívják a híres Pendragon család kastélyába, ahol izgalmas, sőt életveszélyes kalandok során találkozik a világ legrokonszenvesebb orgyilkosával, valamint számos kísértettel, megismeri az angol rózsakeresztesek történetét, és egy örökségért folyó bűntényben is megpróbálják felhasználni. Bátky János maga sem tudja kideríteni, hogy bűnügybe vagy erotikus kalandba keveredett-e, netán korszakalkotó kultúrtörténeti felfedezés előtt áll éppen. A magánéletében dogmamentesen vallásos, ugyanakkor minden hitben kételkedő Szerb Antal egész filozófiai bizonytalansága benne van ebben a fölöttébb szórakoztató könyvben, amely e bizonytalan világnézet fölényes kritikája is. A végső kicsengése mégis az, hogy élhetünk bárhol a világon, immár végérvényesen nem értjük, mi a leglényegesebb benne.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 4 499 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 274 Ft

A termék megvásárlásával

427 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magvető kft.
Kiadás éve2022
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:406
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly444 gr
FormátumA 5 210 X 148
ISBN9789631424607
Árukód2059106 / 1001635

Vásárlói értékelések, vélemények

Karai Sándor
2004. 11. 29.

Az egyik kedvenc könyvem! Szerb Antal nagyon egyedi - fantasztikus a humora és nagyon művelt ember. Igazi öröm őt olvasni. Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretnek "időutazáson" részt venni olvasás közben és rajonganak a sajátos stílusért. Kár, hogy ilyen rövid volt...

R. Lilla
2006. 07. 10.

Ez a legjobb könyv amit eddig olvastam! Alig bírtam letenni. Mindenkinek ajánlom ezt a művet, mivel tele van humorral kalanddal és fordulatokkal. ;)

R. Lilla
2007. 02. 07.

Nekem nagyon, nagyon tetszett. Mindenkinek tudom ajánlani, mivel ebben a regényben tényleg minden stílus egyesül: kalandos, humoros, erotikus és misztikus.

marla(30)
2008. 09. 26.

Nem hiszem, hogy aki már olvasott Szerb Antaltól valamit, az tudna róla bármi rosszat is mondani, én nem tudok, IMÁDOM!

Farkas Zsófia
2008. 12. 06.

Egy éjjel alatt elolvastam a könyvet. Annyira izgalmas, hogy egyszerűen letehetetlen. Szerb Antal szerintem is zseniális.

Lehóczky Rita
2009. 09. 16.

Tényleg egészen elképesztő, mennyire időtálló olvasmány. Kenterbe veri a mai magyar bestseller-írókat. Meg az úgynevezett "szépírókat". Nálam még a külföldieket is.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 4 499 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 274 Ft

A termék megvásárlásával

427 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál