Bessenyei György

Bessenyei Zsigmond vármegyei táblabíró és Ilosvay Mária fia. 1755-ig szülőfalujában élt, majd 1760-ig a sárospataki kollégium diákja volt. A végzése után atyja hazavitte, s egy évig házi tanításban részesítette, ami latin stílusgyakorlatokra szorítkozott; ezután tétlenül töltött négy évet az apai házban. Szabolcs vármegye ajánlására 1765. június 8-tól Mária Terézia frissen felállított magyar testőrségében teljesített bécsi szolgálatot. Itt kezdett tanulni, és évekig kitartó szorgalommal foglalkozott a tudományokkal. 1768 végén és 1769 elején Olaszországba utazott.
1772-ben megjelent a magyar felvilágosodás kezdetének tekintett Ágis tragédiája című műve. 1773-ban betegsége miatt, gárdahadnagyi rangban megvált a testőrségtől, és a protestáns ügyek bécsi képviselője lett. Új hivatala mellett bőségesen volt ideje az irodalomnak szentelnie magát. A református superintendetiák 1775-ben megvonták tőle a fizetését. Hogy megélhessen, 1779. augusztus 15-én katolikus hitre tért, és az udvari könyvtárnál hivatalt, valamint évi 2000 forint díjat kapott, melyet később II. József császár megvont tőle. 1782-ben visszatért a szülőfalujába, majd 1785-ben átvette a Bihar vármegyei pusztakovácsi örökségét.
Itt remete életet élt 1804-ig, mikor bátyjának, Lászlónak leánya Anna odaköltözött hozzá ápolónak. Végrendeletét 1810. november 27-én írta, mikor már súlyos beteg volt, és 1811. február 25-én bontották azt föl; ekkor már ő nem volt az élők közt. Amilyen filozofáló életet élt és csendes napjait mezei gazdálkodással, írás-olvasással töltve, csak kevés emberrel érintkezett; olyannak óhajtotta a temetését is: rokonai temették el egyházi szertartás nélkül, udvari kertjében egy nagy árnyékos fa alá. Haláláról az első hír a Hazai s Külföldi Tudósításokban június 8-án jelent meg, ahol róla mint néhány hét előtt meghaltról emlékeznek meg; innen került halálának ideje, tévesen májusra írva legtöbb életrajzába. Hamvait 1940-ben átszállították Nyíregyházára.