Varró Dániel: Mi lett hova?

2017. 01. 03. - Winkler Nóra

Régóta birom Varró Danit. Eleve szeretem, ha valaki verseket ír, ma már szinte archaikus ez a műfaj. Minden költő küzd is vele, hogy megnyugtassa lehetséges olvasóit, ne hömpölygő eposzokra vagy kötelező olvasmányaink sohavégetnemérős, a tanyavilágokban játszódó verses balladáira gondoljanak. Ne féljenek, nyissák meg szívüket a vers felé, és amikor 17 másodperc vagy másfél perc múlva végeznek is az egyikkel, éljék át, milyen frappáns, tömör, szellemes volt. A Mi lett hova? sok ilyen felfedezést kínál. Eleve szeretnivaló az az életszemlélet, derű és öröm, amivel ez a férfi jön-megy a városban, nézi feleségét, mélázik az irodalmi léten, gyerekein, tömegközlekedésen, súlyfeleslegén és Facebook ismerősein. Egymásba hajló soraiban annyira jó kis viccbombákat rejt el, hogy én például vinnyogva nevetek. Mélyen érintett például feleségéhez írt darabja, melyben bevallja, ha ő nincsen otthon, bizony arrébb teszi az általa gondoskodón hátrahagyott zöldségételt és házhoz szállíttat egy normális sztrapacskát. Sosem tudtam megérteni, miért fogadja nemtetszés és fitymálás az általam hosszan készített, lelkesen feltálalt komplett zöldség-fogásokat, miért jön a kérdés, mi lesz mellé, mert mellé, semmi nem lesz, abszolúte semmi nem lesz, mert ez már maga az étel, a főfogás, ezt fogjuk ebédelni és bízvást jól is lakunk vele, de ha nem is, akkor sincs semmi mellé, mert ezt főztem. Sokáig és kreatívan, ezt és csak ezt. Ez itt az ebédünk. És ahol igazán tudtam kapcsolódni, az az Urbánus költő a virágoskertben. El is mondom miért. Az én anyukámnak csodás virágai vannak, szerte a lakásban, az erkélyén is, a balatoni ház kertjében pedig különösen. Szépek, színesek, illatosak. Virágok. Nekem. Mikor húgom kislányai már tudtak beszélni, és anyukámmal sokat időztek a kertben is, a következőknek voltam szem- és fültanúja. A köldökömig sem érő kisgyerekek primulát, amarilliszt, estikét és dáliát mondtak, nem csak úgy bele a vakvilágba, hanem a konkrét növények előtt. Nem bizonyítási kényszerből, hanem édesanyámmal diskurálva a kerti eseményekről. Ők, ha piacra megyünk, javasolják, vegyük íriszt és fuksziát, jöjjön krókusz, püspökvirág és tőzike, gyöngyköles és clematisz. Magam is látom, hogy bájosak, csinosak, lila és fehér szirmúak, érdekes a levelük, jópofa a porzójuk, de nevüket hiába hallottam megszámlálhatatlan alkalommal, nem tudom beazonosítani őket. A rózsa, szegfű, hortenzia, tulipán kivétel, és abban is munka van. A többi keltette frusztrációban igaz társam lett Dani, hála és köszönet érte!

Winkler Nóra

Kulturális újságíró, néha könyvíró, árverésvezető. E téren szívügye és büszkesége a Bátor Tábor évenkénti jótékonysági aukciója. Olvasás nélkül nehezen lenne meg, ötévesen kezdte a János vitézzel, a szenvedély iskolai magyarórákon, egyetemen az amerikai írók műveiben való elmélyedés során csak fokozódott. Ha lakótereket kell felidéznie, a könyvespolcok képe, hogy melyik cím melyik mellett volt, tisztán beugrik neki. Hálás, hogy munkája legjava kedvtelés, tudta, hogy kulturális területen fogja jól érezni magát. Rádiózott és tévézett, szeret interjúkat készíteni és beszélgetéseket vezetni. Kortárs magyar írókkal különösen, mert pár éve legfontosabb elismerésükkel, az Aegon Művészeti Díjjal dolgozik.

A Nóra polcán könyveket ajánlok – frisseket, még csak előjegyezhetőket, bestsellereket, delikát darabokat, régi nagy kedvenceket. A könyveket párosítom képekkel, festményekkel, fotókkal, mindig olyat keresek, ahol szépen összekapcsolódik művészet és irodalom.

Válasszon könyvet Nóra polcáról!

Nóra polca (17)










ChatBot