Hilde Ostby

A vágyakozás enciklopédiája

Pár hete a Művészetek Palotájában végre élőben láthattam a Pink Martini szuperformáció koncertjét, élén a csodás China Forbes énekelt, a közönség pedig hisztérikus örömmel, tapssal és tánccal reagált. Azon gondolkodtam, miközben egyik legismertebb számuk, a Let’s Never Stop Falling In Love ment, hogy miért énekeljük velük olyan beleéléssel, hogy sose múljon el a szerelembe esés érzése. Éppen Hilde Ostby könyvét, A vágyakozás enciklopédiáját olvastam, és vártam, hogy két nap múlva személyesen is találkozzunk. Budapesti könyvbemutatóján beszélgettem a színpadon vele, és külön bírtam, hogy kiderült, a fantasztikusan szép könyvborító kidolgozásában abszolút volt szerepe. Amúgy kicsit izgult a szereplés miatt, és később azt is elmondta, ez az egész író-dolog, hogy őt mások, másik nyelven olvassák, még teljesen új és belakatlan neki. Még azon is izgult egy sort, hogy otthon mi van a férjére most először hagyott kisbabájával, nevetgélt magán, hogy ő, aki annyira laza és bátor, amióta anya, folyton csak aggódik, de aztán feljött a színpadra és nagyon jókat válaszolt a kérdésekre. Elsőként arra, hogy miért épp ez lett első regényének témája. Racionális embernek tartja magát, és a szerelem irracionális természete, a magán tapasztaltak elkezdték izgatni. Aztán az is, hogy sok irodalmi nőalakot olyan vértelen és passzív szerepekben örökítették meg, szűzies és várakozó jellegben, és ez felbosszantotta. Merthogy ő nem ilyen, és szerinte más se, a szerelem vad és vérbő, testi és aktív, így újraírta ezeket az ismert duetteket. Melléjük pedig ismeretlen vágyakozók történetei kerültek a könyvbe, aminek a keretét egy női főhős adja, aki visszhangtalan szerelme miatt elhatározza, hát jó, akkor enciklopédikusan dolgozza fel a témát.
Ostbyban az volt a legvonzóbb, hogy simán bevállalta saját bénázásait, hogy mennyire hülyén is nézünk ki, amikor állunk ebben a viszonzatlan vágyakozásban, mégis azt üzeni, ezekben találjuk meg magunkat. Ad is erre bőven lehetőséget a szereplőinek, mert élvezetesen sokfelé kanyarodó novellái nem happy endesek. Azt mondta, írhatna könyvet saját boldog házasságáról, de félő, ettől senki se tépné fel a lapokat, a beteljesülés irodalomnak unalmas.  Így aztán Jézustól egy porcelángyár tulajdonosáig, szakácskönyv-szerzőtől a milói Vénuszig követhetjük a vágyak útját, kínját és megkönnyebbülést. Mennyi ismerős helyzetben látjuk majd a vergődő hősöket, mennyi szerethető, fel nem adó, érzelmi amplitúdóban élet és halál közt táncoló férfit és nőt. Ostby, aki újságíróként, szerkesztőként, kritikusként, kommunikációs tanácsadóként dolgozott, azt mondta, az, hogy írt egy ennyire személyes indíttatású könyvet és azt mások is elolvassák, megerősítette abban, hogy merjen még írni. És kiderült, volt már csak úgy magától Budapesten, és bár e mostani csak rohanós szakmai út volt, alig várja, hogy visszajöjjön. Részemről mindkettőnek módfelett örvendek!