Antikvár könyv - Kiszabadítottuk - 2004 - A szabadság-szobor története

Mifelénk a szobrok sorsa éppen olyan hányatott, mint az embereké. Erdélyi történelmünk tele van kilakoltatott, elűzött, fogva tartott, kerékbe tört vagy felnégyelt emlékművekkel. Ha majd a történetüket egyszer valaki megírja, benne lesz abban minden, amit eleink átéltek: remény és kiábrándulás, halál és újjászületés, változás és megmaradás. Üres talapzatok szomorúsága, elhurcolt bronzalakok sikolya, ahogy végighúzzák őket a kockaköveken, széttört márványfigurák, amelyekből szivárog a szürkésfekete kőpor, mint a vér. Aztán megjelennek az új szobrok a régi helyeken, mint amikor új lakó költözik a házba, és hiába térsz haza. Mert új képek vannak a régi falakon, és ez már nem a te otthonod. Nos, éppen erről van szó most: egy otthon elvesztésének és visszaszerzésének krónikája tulajdonképpen a Szabadság-szobor története. Mi azt írtuk erre a krónikára címként, hogy: kiszabadítottuk. Látszólag pontos ez a cím, hiszen hosszú évek kitartó és sokszor sziszüphoszinak tűnő küzdelmével tényleg megszabadítottuk fogságából, és újból nyilvános térre helyeztük ezt a remekmívű, monumentális alkotást. Mégis abban bízom, hogy valójában fordítva van: nem mi szabadítottuk meg a szobrot, hanem ő szabadított meg minket. Azt remélem, hogy megszabadított a pesszimizmusunktól, a kishitűségünktől, attól a történelmi keserűségtől, hogy nekünk semmi sem sikerül. A Szabadság-szobor legnagyobb jótéteménye nem az lehet, hogy szépségét szabadon csodálhatjuk, és sugárzásából mi is erőt meríthetünk, hanem az, hogy megszabadít minket az örök kudarc-érzéstől. Erre a szabadulásra van szüksége az erdélyi magyarságnak! Szabadítsatok meg minket, ti gyönyörűséges szoboralakok, a hitetlenségtől, a kételytől, mert íme: erre várunk mindannyian! Ha sikerült nekünk az, ami eleinknek nem sikerülhetett, visszahozni a tizenhárom vértanú-tábornok emlékművét a hosszú halálból, és méltó helyre állítani ismét, miért ne sikerülhetne minden más is, amit célul tűztünk magunk elé? Nem mi tettünk nagyot a szoborral, hanem ő tett velünk valami hatalmas jót. Hitet adott nekünk a jövőben, és megszabadított minket attól az örökös balsejtelemtől, hogy nem jöhet reánk víg esztendő". Mi kiszabadítottuk. Ő megszabadított. Köszönet érte!