Aknai Tamás

Polyphemos Bajkonurban - A szobrász Fusz György

kronosz kiadó  | 2015  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL  |  230 oldal

Miért szentelünk könyvet Fusz György szobrászati tevékenységének bemutatására? Mert ha nem is beszélhetünk rejtettségben alakuló és ismeretlenségben rejtőzködő életműről, az alkotó működési területe és egyetemi oktatóként végzett tevékenysége valamelyest elfedik azt a szakadatlanul alakuló plasztikai világot, aminek aktualitása és szellemi-fizikai kapcsolódásai sem tárulhatnak fel teljes világossággal az érdeklődők előtt. Egy könyv a művek értelmezését és értékelését, a tájékozódást a benne lévő dokumentációval és a művész életének szemléjével bizonyosan segítheti. Fusz György alkotói pályafutása alapvetően kötődik a magyar vidékhez, a Dunántúl egyik igen jelentős kulturális múlttal rendelkező térségéhez. Szekszárdhoz és Tolnához. De nem kizárólagosan, hiszen az 1955-ben született művész nemzedéke már a szocializmus kulturális politikájának nemzetközi felzárkózást sem kizáró törekvéseihez is kapcsolódhatott, amelyek a hetvenes évek elején vették kezdetüket. Neki is volt már módja nemzetközi összemérési kísérletekben részt venni. Szakmai környezetét cselekvően alakító, társkereső és társakra találó volt a hazai szimpozion mozgalomban, amelynek kerámiaművészeti szárnyát működésével meg is határozta. Ennek ellenére vidéken él, és e tény is jellemzően befolyásolja tevékenységét, mint mindazokét, akik a főváros kulturális potenciálját nem kívánják, vagy nem tudják igénybe venni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
6 460 Ft

A termék megvásárlásával

646 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kronosz kiadó
Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:230
BorítóKARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL
Súly1000 gr
Illusztráció200 SZÍNES FOTÓ
ISBN9786155339745
Árukód2602409 / 1144913

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
6 460 Ft

A termék megvásárlásával

646 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat