Rambala Éva

Az erőszakmentes kommunikáció alapjai

NYITOTT AKADÉMIA

kulcslyuk kiadó kft.  | 2013  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  107 oldal

Remélem, ez a kis kötet Téged is inspirál, hogy elindulj vagy tovább haladj ezen a számomra olyan csodálatos úton, amelynek sokat köszönhetek.

Miről is szól ez az út? Annak a szándéknak az erősítéséről, hogy egyre több helyzetben minden érintett fél megelégedésére keressek megoldást, a szívből jövő őszinteségen és az empatikus hallgatáson keresztül.

Ezen az úton járva sokat tanultam arról, miként tudok úgy kiállni magamért, hogy közben a körülöttem élők felé is igyekszem egyértelműen kifejezni: számomra az ő jóllétük is fontos.

Az egyik legnagyobb felfedezésem annak tudatosítása volt, hogy amikor nem gondoskodom önmagamról, akkor az erőszakot terjesztem a földön, hiszen nem teszek meg mindent egy emberért.

Kérdezheted: nem önzés ez? Szerintem nem. Ha csak önmagamra figyelek, akkor nem fogok sok szeretetet, közelséget, melegséget megélni az életemben. Ám ha először önmagamra figyelek, majd a többiekre, az egy kicsit hasonlít arra, amit a repülőgépen felszálláskor tanítanak nekünk. Először önmagamnak teszem fel az oxigénmaszkot, ezután szükség esetén segítek a mellettem ülőnek is.

Ehhez kívánok neked kitartást és sok sikert!
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 1 490 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 415 Ft

A termék megvásárlásával

141 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kulcslyuk kiadó kft.
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:107
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly100 gr
Sorozat NYITOTT AKADÉMIA
IllusztrációÁBRÁKKAL
ISBN9789638941978
Árukód2235365 / 1090059

Vásárlói értékelések, vélemények

Eger Könyvesbolt
2013. 04. 17.

Nagyon tetszett!Fontos,hogy minden ember megismerje ezt a fajta kapcsolatfelvételt és anélkül tudjunk beszélgetni másokkal,hogy megsértenénk Őket.

Anikó
2014. 06. 23.

A könyv célja nagyon jó, egy tréningre illik a stílusa. Hasznosnak tartom, bár nekem egy kicsit túlzó volt a szövegezés. Asszertivitás című könyv hozzám jobban illeszkedik, a célja mindkettőnek ugyanaz. :)


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 1 490 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 415 Ft

A termék megvásárlásával

141 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban