Szabó Dezső és Féja Géza Trianon-reflexiója és külpolitikai nézetei
l' harmattan kft. | 2011 | MAGYAR nyelvű | KARTONÁLT | 260 oldal
(Sipos Balázs (Phd) történész, egyetemi adjunktus)
"Péterfi Gábor fontos és érdekes témát választott, amit alapos kutatásra támaszkodva
dolgozott fel. Trianon után a külpolitikai elképzelések középpontjába helyezni a szomszédos, Duna-menti népek együttműködésének gondolatát, jelentős politikai tett volt, ami elsősorban Szabó Dezső, majd a népi mozgalom résztvevőinek az érdeme. S mivel e kérdéskör nem foglal el jelentőségének megfelelő helyet a magyar köztudatban, az e hiány pótlására tett minden erőfeszítést csak üdvözölni lehet, különösen, ha olyan színvonalas kutatói munkára épül, mint az előttünk lévő értekezés." (Salamon Konrád (DSc) történész, emeritus professzor)
Péterfi Gábor (1977) a Szegedi Tudományegyetem történelem szakán szerzett diplomát 2000-ben. 2001 és 2004 között az ELTE BTK Történettudományi Doktori Iskola ösztöndíjas hallgatója, 2009-ben summa cum laude minősítéssel megvédi doktori disszertációját. 2000 óta az Aszódi Evangélikus Gimnáziumban tanít történelmet és filozófiát. 2010 decembere óta oktatási szakértő is. Trianonnal és a magyar népi mozgalommal foglalkozó írásait több hazai folyóirat (pl. Európai Utas, Tiszatáj, Kommentár, LIMES)közölte. Gödöllőn él, nős, három gyermek apja.
A termék megvásárlásával
256 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | l' harmattan kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2011 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 260 |
| Borító | KARTONÁLT |
| Súly | 410 gr |
| ISBN | 9789632364124 |
| Árukód | 2390687 / 1117449 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
256 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes

























