Nagypéntek, feltámadás nélkül - Egy túlélő visszaemlékezései a bácskai vérengzésekre 1944-48

Kapjuk meg azt a jogot, mi túlélők, hogy emlékezzünk az átélt szenvedésekre, és elmondhassuk az igazságot.
A Délvidéken elpusztult magyar tízezrek emléke lassan beépül történelmi köztudatunkba. Paul Kornauer könyve a helyi németség exodusának állít emléket, amely szintén része a történelmi Magyarország szomorú XX. századi történelmének.
A Travniker Iskola többi diákjával, teológusokkal és káplánokkal olyan generációvá értünk a Paulinumban, amelyiknek népünk új értelmiségévé kellett volna válnia. De a boldogtalan háború tönkretette ezt a reménységet, és meghatározta népünk egész további sorsát.
A fiatal délvidéki német értelmiség elvérzett Hitler csatamezein, részben meggyőződésből, részben mert kényszerrel besorozták őket. Másokat Tito fogdmegjei gyilkoltak meg 1944 őszén. Azok közül, akik meg tudtak menekülni, sokakat a szovjetek hurcoltak el 1944 karácsonyán a dél-oroszországi sztyeppékre, ahol vagy belehaltak a sokévi kényszermunkába, vagy teljesen legyengülve, halálos betegen szabadultak, és csak Németországba engedték vissza őket.
Sokszorosan megtizedelt, megpróbált népünk maradékát, a munkaképteleneket, az öregeket, a betegeket, az asszonyokat és a gyerekeket a hóhér Moscha Pijade parancsára és védnöksége alatt még szülőfalujukban ölték meg, vagy az egyik haláltáborban az éhhalálnak engedték át őket. Akik ettől a sorstól megmenekültek, tanúi lettek egy olyan népirtásnak, melyet el akarnak hallgatni a világ elől.
Paul Kornauer