Nyerges András

Reciprok

l' harmattan kft.  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | FÜLES, KARTONÁLT  |  226 oldal

A regény egy kivert kutya története, aki egy beomlott ház romjai alatt rátalál Granicsári Gézára, s megmenti az életét. Granicsári 1959-ben élete sorsfordulójához érkezik: érett fejjel próbál pályát módosítani s egy szatirikus regényt ír, mely a Rákosi-érában szerzett tapasztalatait rögzíti. Átmenetileg a hatalom kegyeltjévé válik, luxuslakás, filozófusnő-feleség, barátok és hízelgők töltik ki új életét, de sokan kétlik, vajon ő maga írta-e a Fenékig tejföl című regényt? Granicsári rádöbben, hogy mindannak, amiben politikai téren és a privát életben szinte vakon hitt, már a reciprok értéke az uralkodó. Fiatalabb pályatársa, Hóka Gyuri, kéretlenül szemtanúja lesz, ahogy Granicsári megszegi a hatodik parancsolat, vagyis öl, ő pedig azzal bünteti érte, hogy a kilencedik parancsolatot áthágva, és megtorlásként felebarátja házastársával próbál ha sikerül szeretkezni.

NYERGES ANDRÁS 1940-ben született Budapesten. Dolgozott dramaturgként (Irodalmi Színpad, Magyar Rádió), kiadói szerkesztőként (Kossuth, Móra), volt rádiókritikus (Magyar Nemzet), filmkritikus (Kritika), publicisztikai oknyomozó sorozata 1993-tól a Magyar Hírlapban (Szúrópróba), 2004 óta az Élet és Irodalomban (Színrebontás) jelenik meg. Voltomiglan című regénye németül két kiadásban, valamint olaszul is megjelent. A Reciprok a tizenegyedik regénye.
Munkásságát 1990-ben Gábor Andor-díjjal, 2000-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2004-ben Magyar Lajos-díjjal, 2013-ban Füst Milán-díjjal ismerték el.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 1 990 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó l' harmattan kft.
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:226
BorítóFÜLES, KARTONÁLT
Súly250 gr
ISBN9789634141730
Árukód2682149 / 1157517

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 1 990 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Popper Péter: Várj, amíg eljön az órádPopper Péter: Várj, amíg eljön az órád