Banditák Budán

A három férfi lassan felment a lépcsőn. A plébános ajtaja előtt megálltak. A káplán kopogott egyszer, kétszer többször is egymás után. Válasz nem jött. A kántortanító lehajolt, belesett a kulcslyukon. Bár a kulcs nem volt a zárban, mégsem látott semmit.
Mit tegyünk? néztek kérdőn egymásra.
Próbáljuk meg kinyitni az ajtót. És ha nem megy, törjük be szólt a sekrestyés.
Azt nem lehet mondta a káplán , talán nincs is a szobájában.
Hol lenne? kérdezte rosszallóan a kántortanító.
Azt tudom, hogy az este keresztelőn volt felelte a káplán. Nagy vacsora volt. Lehet, hogy még nem jött vissza.
De igen, visszajött szólt közbe a sekrestyés.
Ekkor a felesége is felszólt a lépcső aljáról: bizony, visszajött, úgy éjjel egy és kettő között.
Honnan tudja? kérdezte a káplán.
Hallottam, amikor bezárta a kaput. S úgy hallottam, mintha beszélgetett volna valakivel
Végül is közös elhatározással benyomták az ajtót. A szobában sötét volt, a redőnyök leeresztve. A sekrestyés felkattintotta a villanyt.
Úristen! kiáltotta el magát, és falfehér lett. A káplán és a kántortanító is visszahőkölt a borzalmas látványtól.
A plébános véres fővel részint a földön, részint a párnázott lábtartón feküdt. Merev, halálos mozdulatlanságban