Kozma Tamás  |  Rébay Magdona

Felsőoktatási akkreditáció Közép-Európában

új mandátum könyvkiadó  | 2006  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT  |  202 oldal

A közép-európai akkreditációs politikák bár éppen erre számítottunk nem a nyugat-európai modellek szerint alakultak. Az egyetlen kivétel talán az osztrák akkreditációs politika, amely értelemszerűen leginkább a német akkreditáció modelljének hatását mutatta (nem is véletlenül: földrajzi, történelmi és kulturális összefüggéseik okán). Mi ennek az eltérésnek az oka? Nyilvánvalóan a rendszerváltozás, illetve az a folyamat, amelyen a kormányzatok és a felsőoktatási intézmények viszonya átment. Ha ezt a folyamatot 1990-től számítjuk, akkor a rendszerváltozás első szakasza nagyjából 19901993 (vagy 1994) között a kormányzati befolyásolás természetes gyöngülésével járt mind az oktatásügyben, mind a társadalmi szolgálatok egyéb szféráiban. A rendszerváltozás eredményeképp föltárult a korábbi kormányzatok illegitimitása; az ti., hogy nem(csak) a közigazgatás (államigazgatás) szervei voltak, hanem államhatalmi szervek" is ami azt jelenti, hogy a korábbi totális rendszerek elnyomó gépezetének részét képezték. Tolük megszabadulni, befolyásuktól függetlenedni a rendszerváltozás egészének egyik jelszavává vált. Az állam tehát nem pénzügyi okokból, nem a kordivatot követve vagy bármi más elvi megfontolásból vonult vissza" a felsőoktatásból a rendszerváltozáskor, hanem kitessékelték onnan. Különös módon a rendszerváltó államok kormányzatát az európai csatlakozás teszi ismét legitimmé. Mint más nemzetközi szervezetekkel (pl. Világbank, Monetáris Unió, NATO), az Európai Unióval is a kormány tárgyal és a parlament dönt, hagy jóvá. Azok a külpolitikai törekvések tehát, amelyek a rendszerváltó társadalmakat mozgósították, államaik és kormányzataik révén valósult meg. Ez fölértékelte az állami beavatkozást, hiszen a kormányzatok unos-untalan az új szövetségi kötelezettségeikre hivatkozhattak. Az akkreditáció amely az így átalakuló felsooktatási politika egyik eszközét képezi ilyenformán nem egyszerűen minőségbiztosítást" jelent. Sokkal inkább elfogadható és korszerűsített formája annak a kormányzati beavatkozásnak, amely az ezredforduló óta egyre növekszik, új meg új formákat ölt, és arra törekszik, hogy a felsőoktatást korábbi különállásától megfosztva integrálja a nemzeti oktatás rendszerébe.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 460 Ft

A termék megvásárlásával

246 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó új mandátum könyvkiadó
Kiadás éve2006
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:202
BorítóKARTONÁLT
Súly330 gr
ISBN9639609234
Árukód2047795 / 1111772

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 460 Ft

A termék megvásárlásával

246 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban