Grüll Tibor

A tenger gyümölcsei - A tengerek szerepe a Római Birodalom gazdaságában

kronosz kiadó  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | FÜLES, KARTONÁLT  |  312 oldal

A Római Birodalom sohasem akart tengeri nagyhatalommá válni, ennek ellenére az i. e. 2. század végére olyan államalakulattá fejlődött, amelynek gazdasági és részben politikai sikerét a mediterrán tengerrészek összekapcsoltsága biztosította. A tengeri hajózás a leggyorsabb és a legolcsóbb módja volt az információcserének, az utazásnak, valamint az áruk beszerzésének, illetve célba juttatásának.
Jelen kötet nem a Földközi-tengernek a római politikában és hadügyekben játszott szerepét, hanem mint gazdasági erőforrást vizsgálja. Mint minden birodalom, a római is nagymértékben kiaknázta a rendelkezésére álló természeti kincseket, ami nemcsak a szárazföldre, hanem a tengerre is érvényes. Legfontosabb gazdasági ágazat talán a sólepárlás volt, hiszen a só ahogy Plinius fogalmazta a civilizált élet elengedhetetlen tartozéka.
A só nélkül sem az emberi táplálkozás, sem az állattenyésztés nem tud meglenni, és nélküle az élelmiszerek tartósítása is lehetetlen lett volna. A halászat és haltenyésztés jelentős élelemforrást biztosított, és nemcsak a tengerparti területek lakói számára. A halat számos formában tartósították, nem is szólva az igen népszerű halszósz készítéséről, és ebben a formában a birodalom legtávolabbi helyeire, sőt a limesen túlra is el tudták juttatni. A tengerből ezenkívül számos olyan luxuscikk (bíbor, bisszusz, igazgyöngy, korall, teknőcpáncél stb.) is kinyerhető, amelyet nagy haszonnal lehetett értékesíteni a piacon.
A legnagyobb haszon azonban a tengeri hajózásból származott. Az utóbbi fél évszázadban feltárt másfélezernél is több hajóroncs kutatása olyan felfedezéseket produkált, amelyek valósággal forradalmasították az ókori Róma gazdaságáról vallott eddigi nézeteket. Az időközben önálló diszciplínává vált búvárrégészet alapvetően két alapvető tanulsággal járt. Az egyik, amire magukból a hajókból lehetett következtetni, hogy ebben a közlekedési ágazatban is létezett ha nem is túlságosan gyors, de legalább folyamatos technikai fejlődés, ami egyre több áru fuvarozását tette lehetővé egyre gyorsabban és biztonságosabban. A másik következtetés, amire a rakományok elemzésével jutottak el a kutatók, hogy tengeren mindenütt, mindent, mindenhová szállítottak. Az alapvető élelmiszerektől (búza, bor, olaj, halszósz) a vágómarhákon keresztül a leghétköznapibb agyagedényekig mindenféle elképzelhető árucikk megtalálható a hajóroncsok rakományaiban.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 610 Ft

A termék megvásárlásával

361 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kronosz kiadó
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:312
BorítóFÜLES, KARTONÁLT
Súly510 gr
IllusztrációFEKETE-FEHÉR KÉPEK, TÉRKÉPEK
ISBN9786155497728
Árukód2679985 / 1156276

Elérhető még:

E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

(2 vélemény)

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 610 Ft

A termék megvásárlásával

361 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat