Claudia Gray
5 | szukits könyvkiadó és könyvker | 2019
Qui-gon Jinn mestert felkérik, hogy legyen a Jedi Tanács tagja, így azonban nem folytathatná...
Igényelhető
5 | szukits könyvkiadó és könyvker | 2016
Az ébredő Erőt megelőző évek... Amikor a lázadók az Endor holdja feletti csatában legyőzték a...
Igényelhető
3.8 | könyvmolyképző kiadó kft. | 2011
Biancát és Lucast várja a végzete . Bianca és Lucas mindig úgy hitték, mindent kibírnak, hogy...
Igényelhető
5 | könyvmolyképző kiadó kft. | 2010
Miután megmenekültek az Evernight Akadémiáról, a bentlakásos vámpíriskolából, ahol megismerkedtek...
Igényelhető
nemrég olvastam ki és kissé csalódtam benne. a vége romantikus, szerelmes, nincs is vele gond, de én nagyobb durranásra számítottam. attól függetlenül persze nagyon tetszett. bár számomra a 4 könyv közül még mindig az 1. a kedvenc.:))
A könyv összességében jó volt, de nem lehet teljesen átadni magunkat annak a könyvnek, melynek főszereplőit nem igazán kedveljük. Ez első részében teljesen bele voltam zúgva Lucas-ba. Viszont itt teljesen kiábrándultam belőle. Valahogy teljesen eltávolodott Tőlem, de nem csak Ő, hanem Bianca is. Akit igazán kedveltem, az Balthazar volt. Azért elolvasom a többi részt is, hátha visszajön a varázs, és újra megkedvelem azokat, akik ebben a részben csalódást okoztak számomra.
Imádtam. Ez a könyv teljesen megbabonázott. Lucasról a végén kiderült, hogy miért jött az Evernight-ba, de ennek ellenére szereti Bianca-t. Viszont azért mégis csak csalódtam egy picikét. Nem ilyen véget vártam, de semmi baj, hiszen vannak következő részek, melyeket biztosan megveszek és elolvasok.
Izgalmas, fordulatos, szerethető könyv. Nagyrészt alig tudtam letenni, de a vége nekem nem annyira tetszett... Összességében sajnálom, hogy vége a sorozatnak!
Kb 2 hete olvastam ki. Habár boldog vége lett, a végén mégis bekönnyeztem Lucas utolsó mondatánál...mikor mondta, hogy ha csak Bianca kis részként élhet tovább, neki az maga a mennyország, stb...ez olyan gyönyörű befejezés volt, amit nem is vártam. Nagyon tetszett. Csak ajánlani tudom.
én egyszerűen imádom ezt a könyvet:) és a többi részét is. Tényleg furcsa egy kicsit a vége de pont ez benne a jó hogy nem tudod mire számíts. Ha csak happy end lett volna sztem nem lenne olyan izgi. Az utolsó oldalakon annyit sírtam :) és miután kiolvastam hiányzott nagyon :( de a 4. része már megjelent és hamarosan megveszem.
Éppen most olvasom. Ma kezdtem hozzá, de már a felénél tartok. Nagyon tetszik. Bianca és Lucas legyőzi még a halált is, legalábbis remélem. :) Kíváncsi vagyok a befejezésére.
Kíváncsi vagyok a folytatásra, habár a harmadik részben valahogy csalódtam. Nem nyerte el annyira a tetszésemet, mint szerettem volna. Amikor kiolvastam úgy érzetem, hogy az írónő valamiért megutálta a saját karaktereit. Tényleg várom a folytatást, hogy most ( nálam) javít -e vagy megbukik.
Amikor elkezdtem olvasni, alig tudtam lerakni! Egyszerűen imádom tele van fordulatokkal és nagyon élvezetes!:)
imádom*-* egyszerűen fantasztikus , ezerszer jobb mint a twilight . :) nem tudja valaki mikor jelenik meg a 4. rész ? vagy lesz egyáltalán ? :$
IMÁDOM!!!!!!!!!!!!!! egyszerüen szuper!!!!!!!!!!!!!! evernight, stargazer SZUPER!!!!!!!!!!! de mi lesz a hourglass vége?????????
Egyáltalán nem értek veletek egyet. Fantasztikus könyv volt. Az evernight szuper volt, de a stargazer...elborzasztó.unalmas.az hourglass pedig izgalmas és nekem még külön az tetszett benne a legjobban h soksoksok szerelem volt benne..:) pláne úgy h Bianca és Lucas..:DD aki olvasta tudja mire gondolok..:P:D AKI NEM OLVASTA INNEN NE OLVASSA TOVÁBB MERT SOKMINDENT MEGTUDHAT A KÖNYVRŐL! szerintem onnantól lett jó a könyv amikor Bianca és Lucas lelépett a fekete kereszttől. Szuper bepillantani az életükbe:) a vége tényleg trgaikus de ez csak ügyes fogás h fenntartsák az érdeklődést és a körmünket rághassuk a folytatásig. a nyakam ráteszem h a legvégső végkifejlet jó lesz.. Összefoglalásul a könyv remek. Túlfűtött, fordulatos, izgalmas,szerelmes a vége pedig mindenképp meglepő. Szerintem olvassátok el!
nekem az előző kötetek jobban tetszettek,szerintem se kellet volna meghalnia...
hogy őszinte legyek nem értek veletek egy egyet! hozzá vagytok szokva a happy endhez! gyönyörű és az író nem összecsapta hanem elindította a fantáziátokat!gondolom ti is sokat gondolkoztatok h mi lenne ha..., én legalábbis sokat aki elkezdte fejezze be nem lesz csalódás tény h furcsa a vége de attól szép és nem véletlnül van így megírva! aki szeret sírni könyveken azoknak ajánlom! én itt sírtam végig több oldalt! gyönyörű!
Hát... elég sokan azt mondják, hogy Twilight utánzat, de szerintem nagyon tévednek. Sok régi sztorit fel lehet benne fedezni, ha valaki nagyon akarja, de ennek ellenére ez egy teljesen új történet. Imádom a Twilight-ot, mert az olyan "lélekelemzős", ezt viszont azért imádom, mert eseménydús.
Én tuti megveszem a 4. részt! Kíváncsi vagyok, hogy tudja helyre hozni az irónő a jól induló, de nagyon elrontott történetet... Most komolyan, Fanninak igaza van, már csak a zombik és a jótündérek hiányoztak...:S:S Meg Lucas is egy hülye lett a végére! Inkább hagyja meghalni a szerelmét, minthogy vámpír legyen belőle, aztán meg rohan a vámpírok karjába, mintha nem tudná, hogy úgyis az lesz a vége, hogy valaki megharapja?!?!?! Csalódás... De én azért szurkolok, hogy a folytatásból kisüljön valami jó!:):)
áá, Kata, ne aggódj, nem lesz az egy év, maximum fél év de én olyan három hónapra voksolok. :) nekem sem azzal volt bajom hogy nem happy end, hanem azzal, hogy a hajamat téptem azokon az oldalakon keresztül amikor ott szenvedtek hogy jaj most mi lesz, pedig ANNYIRA egyértelmű volt. de a "lidércvilág" működése elég érdekes, azt el kell ismerni.
Igazatok van abban h kicsit másmilyen befejezést vártunk Claudiától. De szerintem meg az volt benne a szép. Nem volt benne semmilyen happy end. Mikor olvastam azt kívántam bárcsak tudnám mi lessz velük. Főleg így h Lucas vámpír lesz, Bianca pedig lidérc lett... És íme! Méry Eszter már említette előbb is lesz 4. rész Afterlife címen. Utána keresgéltem és megtaláltam azt a fontos információt ami olvasása után ujjongtam. Tehát igaz... a negyedik rész Afterlife címen adják ki majd angolul. Kb. 2011-ben. Szerintem kell majd egy év mire itt is fordítani kezdik. Sajna :( tehát 2012-ben továbbolvashatjuk a történetet. Aki többet akar tudni az nézze meg Claudia Gray oldalát. :)
az eleje nagyon lassan indult be, aztán végre kicsit felpörgött az tetszett, de most komolyan... ennyire hülyének néz minket az írónő? nagyon hamar rá lehet jönni hogy mi Bianca igazi problémája, mégis sem neki, sem Lucasnak eszébe sem jutott volna. mintha végig el is lett volna felejtve az egész mizéria a lidércekkel az előző részben. eh. azért én optimistán (kicsit azért bizonytalanul) várom a negyedik részt, hátha be lehet fejezni normálisabban, meg ha már elkezdtem, befejezem..
Egyetértek mindenkivel! Borzalmas volt olvasni, hogy mindennek vége. A barátnőm is olvasta mind a három részt, és szó szerint sokkot kaptunk utána. Azt mondogatom magamnak hogy:,,Nem, ez nem lehet a vége! Biztosan lesz folytatás!". És ahogy olvastam a kommentárokat remélem igazatok van és tényleg lesz folytatás. Ha igen megérte kiborulni,szomorkodni,sírni,ostobán összevihogni a barátnőddel,de ha nem... Akkor érdemesebb abbahagyni a kettőnél és a legjobb jövőt elképzelni Biancának és Lucasnak! Isten szóljon belőletek (vagyis inkább az írónő), de legyen igazatok és tényleg legyen folytatás!!Nem lehet azzal a tudattal élni, hogy Lucas meghal és nem tudod biztosan, hogy másnap reggel vámpírként fog felébredi,na meg azzal sem hogy Bianca lidérc lesz... Nem lehet így vége,így nem...
Én angol oldalon utánanéztem és ha jól tudom lesz folytatása.. Afterlife néven.. és 2011. márc 1-jén adják ki amerikában Amúgy nekem maga a könyv tetszett... noha azt elismerem, hogy a vége nagyon össze lett csapva de összességében sztem jó volt.
Valaki! Ha ez az utolsó kötet(márpedig én úgy tudom, hogy ez de látom itt írjátok, hogy nem) akkor én amellett vagyok, hogy ne vedd meg! Csalódni fogsz mint ahogy mindannyian akik elolvastuk. Szörnyű vége van,igazatok van, hogy összecsapott. Mindenki tudja ennek nem ez lett volna a megfelelő vég.
Azt hiszem kicsit megbántam, hogy elkezdtem venni a sorozatot. Claudia Gray okosabban megírhatta volna a végét. Hatalmas csalódás volt, mikor elolvastam. Szerintem mindeki tudja, hogy egy családi vitával simán végződhetett volna, természetesen happy end-el. Nem tudtam eldönteni, hogy csalódott vagy mérges legyek. Azt hiszem jobban tesszük, ha írunk magunknak egy jobb változatot. Kár érte, nagyon sajnálom!
Nekem nagyon teccett mind a 3 része a könyvnek:) De a Hourglass vége...nem nem mondom hogy rossz, csak olyan szomorú érzés fogott el mikor kiolvastam:( De én mindenkinek ajánlom!
az Afterlife könyv eredeti nyelven elvileg 2011 márciusán jön ki,szóval hozzátennék egy fél évet hogy itt kijöjjön magyarul
hihetetlenül jó.. mind a 3 olvastam és alig tudtam letenni én elhinni hogy vége, bár a 3. részben szerintem nem kellett volna hogy bianca meghaljon de attól még az sem rossz.:)a 2. a legjobb, kár hogy csak 4 részes de alig várom a folytatást
Én még csak belolvastam, itt-ott. de a legjobb, hogy lesz folytatása az írónő oldalán ki van téve. Afterlife lesz a címe de hogy mikor lesz kész az még nincs kint.
éppen azon gondolkodtam hogy megveszem a sorozat 3. részét is mert az első kettő tényleg elég jó ( a többi vámpíros könyvhöz képest) de ahogy itt olvasom a véleményeket eléggé elbizonytalanodtam..mit javasoltok...?? tényleg ennyire rossz...??? ( eléggé kritikus vagyok a könyvekkel kapcsolatban..nehéz nekem jót mutatni..:() szóval szerintetek....??? segítség...XD
Én nekem az első kettő nagyon tetszett és a harmadik se olyan rossz csak könyörgök mondja valaki ,hogy nem ez a vége mert ha igen akkor..... Nem lenne rossz ha lenne folytatása de így eléggé összecsapott!!
Egyetértek Fannival. Sajnos a harmadik könyv nem hozta az elvárásaimat. Jó a történet,és ha lenne következő része nem ért volna váratlanul hogy így ért véget történet,de így nagyon úgy tűnik nekem hogy csak összecsapta a végét az írónő. Kár:(
Számomra ez a könyv jelentette a felüdülést, miután kivégeztem az alkonyat negyedik kötetét. Tetszik benne a fordulatosság, és hogy Bianca nem az az üresfejű csitri, mint ahogy képzeltem. Az elején féltem, hogy egy kicsit nyálas lesz, de kellemesen csalódtam. Ajánlom minden Klimt rajongónak XD :D
Én imádtam a Evernightot, a Stargazernek a függője voltam. Mindig velem volt és a 20szor nem olvastam ki egyszer sem. De a Hourglass teljesen kiábrándított. Egyszerűen pocsék... Nem a megfogalmazásával van bajom, mert szép és igényes, mint a többi, hanem a történésekkel. A végén már az vártam, hogy Vic kinyögi, hogy ő meg egy zombi és elrepül mellettük a jó tündér Raquelként és mindent visszavarázsol... Nagyot csalódtam :S Nem ezt vártam.
Én is elolvastam de....őszintén szólva nekem nem tetszett. Lehet 22 évesen már túl öreg vagyok hozzá :P
Hogy megmondjam őszintén, ezt a könyvet először félrevágtam kb. fél évre és nem voltam hajlandó olvasni, mivel nem tetszett meg nem volt az elejétől varázsa mint a Twilight-nak vagy a Buroknak, ami a történetet számomra tovább vitte. Most viszont két nappal ezelőtt kezembe vettem, és már a második részét is kiolvastam. Hozzá sem lehet hasonlítani a Twilighthoz, mivel teljes más a sztorija, viszont számomra van egy kis problémája a könyvnek, nagyon jó a történet viszont az írónő számomra nagyon fekete-fehéren ír, és nem lehet színes környezetet alkotni.:S Mindenesetre ajánlom mindenkinek, mert nagyon bejön, és magával ragad, ha ez megtörténik nem tudod majd lerakni(mint én aki hajnali egyig olvastam a második részét :D)
Nagyon jó könyv. A Twilight után azt hinnénk nem találhatunk hasonlóan jó könyvet,én találtam . Van benne izgalom, vágy ,kaland , gyötrődés , szomorúság, félelem, minden ami egy jó könyvhöz szükséges. Miután kiolvastam , csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak még ne lenne vége... Mindenkinek csak ajánlani tudom :)
Ma elolvastam az egész könyvet, és nekem jobban tetszett az első résznél, dinamikusabbnak találtam, és jelenleg a favorit könyveim közé került (: Az Alkonyat-hoz pedig szerintem nem hasonlítható, mivel jóval jobban különbözik tőle, és inkább az Evermore hasonlít jobban Stephenie Meyer regényéhez, nem az Evernight sorozat, de mindegy is ezen filózni, mert így is mindegyik egy magával ragadó mű :))
Elég jó, fordulatos és izgalmas volt, de az igazat megvallva nekem az első jobban tetszett...
nagyon szeretem ezt a könyvet. az egyik kedvencem.. kicsit magamra találtam benne... ajánlom mindenkinek
én ma kezdtem el olvasni de tiszta olyan mint az alkonyat.egész jo de csak egy utánzat
nekem nagyon tetszett ez a rész ugyan úgy mint az evernight. szerintem ebben még több izgalmas rész található és rengeteg titok derül ki. mindenkinek ajánlom,én 1 nap alatt kiolvastam és alig bírtam letenni. nincs olyan rész amin unatkozni lehetne..:) várom a folytatást!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:D
nem hiszem el hogy egyfolytában változtatják a megjelenés időpontját az ember már eltervezi hogy dejó holnap megyek megveszem azt elolvasom erre felmegy a honlapra és látja hogy már megint eltolták :@
Fantasztikus könyv. Most olvasom de nagyot néztem mikor kiderült, hogy kik a vámpírok.:) Szerintem nem hasonlít a Twilight-hoz. Mind a kettőt nagyon szeretem. Ajánlom mindenkinek aki szereti az ilyen jellegű könyveket.
Nekem ez a kedvencem. Már alig várom a folytatását. Mindenkinek ajánlom!!!(:
Nekem nagyon tetszett és nem tudom hogy ti hogy vagytok vele, de nekem nagy meglepetés volt, hogy nem mikor kiderült, hogy kik is a vámpírok... alig várom a folytatást(:
Szerintem a könyv nagyon jó és nem hasonlít a Twilighthoz.Sztem jobb is annál.Ebben a könyvben kiélezettebb helyzetek vannak és remélem még jobbak lesznek.A vámpírok és a vámpírvadászok "kapcsolata" véresen komoly.A szerelmi szál is izgalmasabb és több megpróbáltatásnak van/lesz kitéve mint a Twilightban.Nekem nagyon tetszett mindnekinek ajánlom.
Olvastam a könyvet és tetszett is, de annyira nem mint a twilight. De azért elolvasnám a folytatását is. Ja és hozzászólva a "rövid tartalomhoz" a fiút Lucas-nak hívták nem Jarednek.
sztem túlságosan hasonlít a twilight saga-hoz. de csak olcsó utánzat. :) nem mondom h nem jó,de a twilight ezerszer jobb.
Ajánlom mindenkinek, mivel remek könyv. Én bevallom nagyon sirtam a végén, de megéri megvenni.Azoknak ajánlom akik szeretnek álmodozni.
Viktória! Engem ez a könyv nagyon érdekel és szeretném ha esetleg elküldenéd nekem msn / e-mail-ben! Köszönöm
Kb ebben a percben tettem le a könyvet televagyok kétes és kérdéses gondolatokkal és érzésekkel, eddigi életem során nem olvastam sokat beismerem és amit olvastam azt is csak vonakodva de ez a könyv telljesen megváltoztatta a hozzáállásomat, nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek a piros pöttyös könyvek sorozatából bármelyik könyvet . Nagyon tetszett a könyv és telljes mértékben 1et értek az elöttem szólókkal (annyira nemtudtam letenni h nem ettem, ittam semmit amíg nem végeztemm vele ) nagyon magával ragató :D
Ez a könyv egyszerűen fantasztikus! Alig várom a többi részét! És egyet kell értenem DÓrival, hogy nekem is jobban tetszett mint a Twilight.
Én is olvastam! És nagyon-nagyon tetszett! Nem bírtam letenni és már alig várom a folytatásait:D Úgy tudom összesen négy részes lesz, bár Amerikában is még csak az első 3at adták ki. Nekem az Alkonyat mondjuk jobban tetszett, de ez csak az én véleményem. :)
Húúú! Nekem nagyon tetszett! NAgyon sok benn a váratlan fordulat vagyis számomra. XD Mondjuk én gépen olvastam és ott nem Jared hanem Luckas van, de mindegy. NAgyon tetszett a vége! Könnyes lett a szemem, de valahogy nagyon megragadott! Nagyon remélem hogy lesz valami folytatás... majd meglátjuk! Szóval imádom ezt a könyvet! XD
Én is olvastam^^efy nap alat megvolt!egyáltalán nem twilight(szerencsére, már féltem h másolás)nagyon jó és veletlenül nem tudja valaki h a második része megjelente már vagy mikor fog(rem hamarosan)?!
Köszi a választ. Én is olvastam most, az a baj, hogy nálunk Kaposváron még csak most jelentek meg, de nagyon tetszett és tényleg nem hasonlít a twilightra.
Én olvastam. Eléggé hasonló az eleje, de télleg csak az eleje. Nagyon érdekes fordulatok vannak a vége felé... Egészen ledöbbentem... Én olvastam a T. sagat, meg az Evermore-t is egy ismerős által, de ez nagyon jó! Nekem nagyon tetszett Üdv:Dia
Bárki, aki olvasta, légyszi írja meg, hogy milyen. Nagyon érdekelne. Az alapsztorija tetszik. Mennyiben hasonlít a Twilight saga-hoz.
Egyszerűen szörnyű! Szörnyű, rémes, olvashatatlan! Többet nem tudok róla írni.