Az otthonokba szorult anyanyelv nyomában Szlovákiában

Néhány évvel ezelőtt jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában az "Ungi népmesék és mondák" kötete, amelynek anyagát Géczi Lajos nagykaposi tanár gyűjtötte össze, nagy szorgalommal és szeretettel. Az Ung völgye után az Ondavára került sor, az Ung megyeiek után a zempléni magyarok ajkán élő történetek feljegyzésére és kiadására.
Népmeséket, mondákat azonban csak addig lehet gyűjteni, amíg van, aki azokat elmondja és van hallgatóságuk is, na meg olyan alkalmak, amikor mesélő és hallgató egymásra talál. Magyar népmeséket és mondákat addig, amíg valóban él a nyelv, mint egy kisebb vagy nagyobb közösség összetartó ereje. De meddig él a nyelv, ha elveszti azokat a lehetőségeket, amelyek révén közösséget teremt és tart össze? Géczi Lajos 1988-89-es gyűjtő útjain négy Ondava menti falut - Hardicsát, Garanyt, Szürnyeget és Imreget - bejárva otthonokba szorult anyanyelvvel találkozott. Nemcsak a magyarul beszélők száma fogy, hanem szegényedik maga a nyelv is. Szavak, kifejezések, fordulatok hullnak ki belőle, hogy egy másik nyelv szavaival helyettesítsék azokat és a gyűjtő - magnetofonját kikapcsolva - kénytelen eltűnődni a változások okain.