Orpheusz lantja, Dávid hárfája

Francesco Petrarca olasz és latin nyelvű költészete nyelv és hagyományteremtő erejű. Latin nyelvű költészetének mélységei jószerével még feltáratlanok, de az máris jól látható, hogy e szöveguniverzum alapsejtje a metamorfózis, a folyamatos átváltozás megannyi költői mechanizmusa. Szentimentalizmust nem találni benne, s még a vallomásosság pőre őszinteségét és magányát is többszemélyessé teszik a szövegeiben megszólaló antik hangok. Jelen összeállítás keresztmetszetet kínál Petrarca latin költészetéből, mind az orpheuszi (antik), mind a dávidi (keresztény) térfelet érintve, sőt, leginkább talán épp a kapcsolódási pontokra ügyelve, s nem titkolt célja, hogy belopja a latin Petrarcát is a míves, tudós, időmértékes zenéjű költészet iránt fogékonynak mutatkozó olvasók szívébe.