Termelési-regény - (kisssregény)
magvető kft. | 2018 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ | 436 oldal
Ne aggódjék, mon ami, grammatikai bája van, és kész. A Termelési-regény e mondata Esterházy Péter minden írására azóta is érvényes.
A kortárs magyar regény esztétikájában is merőben újat jelentő remekmű először 1979-ben jelent meg. Mostani, negyedik kiadását tehát az érdeklődés mellett az évforduló is indokolja; a Termelési-regény (kisssregény) 25 éves lett. A kor, melyben született, azóta történelem: a közeg a közelmúlt társadalma, amelynek működési vagy ha úgy tetszik, működésképtelenségi mechanizmusát szellemesen, kedéllyel, felszabadító iróniával rajzolta meg az író. Csak most látjuk egészen tisztán, hogy a munkahelyi demokráciáról, üzemi négyszögről és szerkesztői cenzúráról Esterházy már akkor úgy tudósított mellékesen, kedves frivolitással, hogy a kor embere érezhette: a tények és a lényeg valódiságához képest groteszk anakronizmusok közt él. Mai szemmel pedig igen lényeges karaktervonásait jeleníti meg a puha diktatúrának. Például azt, hogy egyidejűleg: miért lehetett és miért nem lehetett benne élni.
A termék megvásárlásával
379 pontot szerezhet
Személyes átvétel 1-3 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 1-3 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes
Kiadó | magvető kft. |
---|---|
Kiadás éve | 2018 |
Nyelv | MAGYAR |
Oldalak száma: | 436 |
Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
Súly | 636 gr |
Illusztráció | FEKETE-FEHÉR KÉPEKKEL |
ISBN | 9789631423945 |
Árukód | 2147501 / 1031904 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
379 pontot szerezhet
Személyes átvétel 1-3 munkanap
Ingyenes
Házhoz szállítás 1-3 munkanap
15 000 Ft felett ingyenes