Donald Woods Winnicott

Kisgyermek, család, külvilág

animula kft  | 2000  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  220 oldal

Dr. Winnicott neve és munkássága fogalom, ma már nemcsak az angolszász világban - sok évtizedes gyermekorvosi és pszichoanalitikusi gyakorlatán alapuló megállapításai és látásmódja világszerte megkerülhetetlenek a csecsemőgondozás és gyermeknevelés modern szemléletében. Tudományos tevékenysége mellett kiemelkedő az az ismeretközlő aktivitás is, amely minden művelt érdeklődő számára közel hozta a korai gyermekévek világát. Kevesen tettek többet, hogy a széles közvéleménnyel megismertessék ennek az életszakasznak, a kisgyermekek és szüleik "belterjes" világának életreszóló fontosságát, alapvető szerepét a személyiség indulásában és fejlődésében. Jelen kötete a nagyközönségnek szól, elsősorban azoknak az átlagos, normális szülőknek, akik igénylik, hogy jobban megértsék, amit spontán olyan jól csinálnak: viszonyulásukat az újszülött babához, az anya és a fejlődő csecsemő között kialakuló sajátos kapcsolatot, majd a csöppség elindulásának óvó felügyeletét ebből a védett helyzetből. Az eredetileg a BBC-ben elhangzott, kötetlen eszmefuttatások ezt a témakört fogják át. Remélhetőleg nemcsak a világos stílus, a barátságos közlési mód, a meglátásokból átsütő majd 40 évnyi terápiás tapasztalat, hanem leginkább a benne foglalt korszerű szemlélet eléri a hazai közvélekedést is és jótékonyan hat nemcsak a legérintettebbek - a szülők -, hanem a szakemberek gondolkodásmódjára is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 562 Ft

A termék megvásárlásával

356 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó animula kft
Kiadás éve2000
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:220
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly270 gr
FordítóSzéchey Orsolya
ISBN9789634081845
Árukód2097830 / 1013581

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 562 Ft

A termék megvásárlásával

356 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat