Dawn Eden

Az én békémet adom nektek - A szexuális sebek gyógyítása a szentek segítségével

A KÁRMEL LÁTÓHATÁRA

sarutlan kármelita nővérek  | 2019  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  286 oldal

Dawn Eden a Thrill of the Chaste (A tisztaság mámora) című sikerkönyv szerzője, amely immár a tizenegyedik kiadását érte meg, és spanyol, lengyel, valamint kínai nyelven is megjelent. A New York-i zsidó családba született Dawn gyerekkorában szexuális abúzus áldozata lett.
Hosszú leírás:
Tizenéves korában elvesztette a hitét és agnosztikus lett. Húszas éveiben, az 1990-es években rockzenei lapokba írt, együttesekkel készített interjút, továbbá zenei szakértőként jelent meg az FX tévé műsorában. Később több New York-i lapnál is dolgozott, többek között a New York Post-nál és a Daily News-nál. Harmincegy éves korában drámai megtérésen ment keresztül, keresztény lett, és végül belépett a katolikus egyházba. Jelenleg Washington DC-ben él. 2010-ben mesterfokozatot szerzett teológiából a domonkosok tanulmányi házában, most a doktorátusára készül. Több ezer egyetemistának és  fiatal felnőttnek beszélt már a tisztaságról és a megtérésről egész Észak-Amerikában és külföldön. "Ez a könyv nem egyszerűen leplezetlen valóságábrázolás, hanem tanúságtétel Isten szeretetéről, tanúságtétel a reményről, hogy Isten megadja a kegyelmet az újrakezdéshez. Bátorítás, hogy kiszabadulhatsz megfertőzött múltadból. Isten minden helyzetből képes szabaddá tenni téged. Egy olyan könyvet tartunk a kezünkben, amelynek szerzője elfogadta élete valóságát, és az Úr békéjét sugározza." Bíró László püspök
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 805 Ft

A termék megvásárlásával

180 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó sarutlan kármelita nővérek
Kiadás éve2019
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:286
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly280 gr
Sorozat A KÁRMEL LÁTÓHATÁRA
FordítóSallai Gábor
ISBN9786155120695
Árukód2733776 / 1189950

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 805 Ft

A termék megvásárlásával

180 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat