Bezerédy Győző

Pécsi arcképek 1. - Dr. Bezerédy Győző 1934-2004

pécs/sopianae örökség közh. társ.  | 2007  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  108 oldal

Libri Antikvárium
Bevezető


A Pécs/Sopianae Örökség Kht. új sorozat elindítását tervezte Pécsi Arcképek címmel, melynek kötetei Pécs kulturális és gazdasági fejlődéséért sokat tett egyéniségeinek szeretne méltó emléket állítani, akiknek életútja ma is követendő például szolgálhat mindannyiunk számára.
Az első kötettel városunk kiváló helytörténészére, Bezerédy Győzőre szeretnénk emlékezni. Sokrétű, kiterjedt munkásságát összefoglalóan értékelni, közzétenni lehetetlenség. Még azt sem tudjuk hiánytalanul felsorolni, hány nagyszerű tudós baráttal dolgozhatott együtt, olyanokkal, akik az 1960-as években fiatal történészként kerültek a múzeum és más pécsi intézmény vonzáskörébe. Olyan szenvedélyes fiatal tudósokkal (mint például Bándi Gábor, Mándoki László, Szita László stb.), akik kutatásaikkal, tanulmányaikkal, írásaikkal új hangon színesítették a történetírást, és közös üggyé tegyék a helyi értékek megbecsülését. E lelkes csapat kiemelkedő egyénisége volt Bezerédy Győző.
Szeretnénk megkísérelni, hogy néhány kiragadott írásával érzékeltessük sokszínű személyiségét. Megemlékezzünk a történelemről, a repülésről, a hajózásról, a hadtörténetről, a különböző fegyverekről, az építészetről írt könyveket a már kisgyerekkorától szenvedélyesen olvasó, széljegyzetekkel ellátó, térképeket gyűjtő és böngésző filoszra. A város utcáit járó, a házak tetejéig felnéző, a zegzugokat is feltérképező lokálpatriótára, a szépség akvarelleket is festő szerelmesére, a remekül főző szakácsra, a maga készítette makettek segítségével magyarázó tanítómesterre. A kis unokáját is kiállításokon, ásatásokon tanítgató nagyapára, a pipafüstöt eregető, kártyagyűjteményének lapjait rakosgató nyugdíjasra, de elsősorban az anekdotáival, ízes történeteivel családját, baráti körét mindig elszórakoztató igazi társasági emberre. Nem véletlen, hogy igazi reneszánsz emberként jellemezték, és írás is rögzítette azt a közszájon forgó mondást: amiről Bezerédy Győző Péccsel kapcsolatban, nem tudott, az szinte nem is létezett.
Ezért kötetünkben a személyes visszaemlékezéseken túl amelyek eleve munkásságával is kapcsolatosak helyet kaptak olyan tanulmányok, amelyeknek témái érdekesek, fontosak lehetnek a helytörténet iránt érdeklődök számára, melyeket olvasva többet tudhatunk meg városunk múltjáról, soraik között rábukkanhatunk saját elődeink nevére, melyeknek szerzőit tán éppen Győző inspirálta kutatómunkára, de amelyek mindenképpen méltóak a Bezerédy Győző-i örökséghez.
Köszönet ezért a kötet szerzőinek, különös tekintettel Dr. Nagy Gábor főorvos úrra, aki töretlen lelkesedéssel harcolt szeretett barátja emlékkötetének mielőbbi megjelentetéséért.

Dr. Ujvári Jenő
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:16 x 23 cm
Kiadó pécs/sopianae örökség közh. társ.
Kiadás éve2007
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:108
BorítóPUHATÁBLÁS
ISBN9789638676733
Árukód6031338 / 5031337

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 950 Ft

A termék megvásárlásával

95 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban