Kapaszkodom beléd - Japán szerelmes versek

Valamikor az ötvenes években, valamelyik állami ünnepségen, a hivatalos szónoklatok elhangzása után művészi műsorral kedveskedtek a rendezők az egybesereglett notabilitásoknak. Már jó órája pergett a műsor, amikor Ascher Oszkár, a kor kiváló előadóművésze jött ki a színpadra és bejelentette: - Most pedig húsz japán verset fogok elmondani. Az első sorban ülő nagyhírű államtitkár rémülten pattant fel a székről: - De nem nekem! -és elhagyta a termet. Nem tudhatta szegény, hogy a japán versek döntő többsége háromsoros haiku, ötsoros tanka, s ami fennmarad, az is hatsoros szedóka - és csak alig néhány nevezhető csókának, amely tetszőleges hosszúságú költői mű, csupán a verssorok muraszáma (szótagszáma) kötött. Vihar Judit írja A japán irodalom rövid története című könyvében: "A miniatűr kép, a költemény ... egész világot sejtet, amelyben benne rejtezik élet és halál. A dal szándéka nem más, mint a múló pillanat márványba vésése. Nem véletlen, hogy éppen a szimbolizmus, az impresszionizmus irányzata vallotta magáénak a japán költészetet. A magyar irodalomban különösen a Nyugat első nemzedéke rajongott ezekért a versekért, s Kosztolányi előszeretettel fordított belőlük. Fordításai valójában Kosztolányi-versek, de a tankák hangulatát mesterien tükrözik." Igen, Kosztolányi általában kereszt- vagy félrímes négysorosokká változtatta át a mindig ötsoros és harmincegy morás tankákat, valamint a háromsoros, mindössze tizenhét morás haikukat, de a pillanat-versek lényegét sohasem sikkasztotta el. A mi világunk folyton rohanó emberének a jugen szinte már sohasem mutatkozik meg a maga teljességében. Ha elolvassuk ezt a kis könyvecskét, akkor talán mégis. Egy rövidke pillanatra.