Azt bünteti, kit szeret

Akik olvasták előző könyveimet, azok számára talán ismerősök lesznek ennek az írásomnak a hősei. S talán fölfigyelnek arra is, hogy sorsuk itt-ott eltér attól, ahogy régebbi munkáimban bemutattam őket. Ennek oka, hogy ott több fantáziával közelítettem meg az életútjukat, itt pedig pontosabban ragaszkodtam a valósághoz. Azt bünteti, kit szeret, hősei ugyanis szinte egytől egyig létező személyek, az a munkám pedig csaknem dokumentumregény. Lényeges történései a valóságban is megestek, esetleg nem ott és nem akkor, ahol és amikor ezeken a lapokon (a kolhozba kényszerített parasztok aratási lázadásának színhelye például igazában az ungvári járási Nagydobrony volt). A valósághoz való szoros ragaszkodásom lehetővé tette, hogy a szereplők egy részét inkább az idősebbeket, s főként a már nem élőket saját nevükön szerepeltessem. Így a maguk nevén vonulnak itt föl a politikai vezetők (Turjanica, Karpenko, Iszkra, Povsztyanoj, Bort), az ismert képzőművészek (Erdélyi, Manajló és több más) a ma is élő Sándor László kritikus és igen sok mellékszereplő. A regénynek persze vannak önéletrajzi elemei is, a leírt eseményeknek ilyen vagy olyan mértékben magam is részese voltam (az itt felölelt időszakban szobrászként, majd újságíróként kerestem a kenyeremet).
Annak hogy munkámat dokumentumregény-szerűen építettem föl, legfőbb oka, hogy a lehető leghitelesebb képet akartam adni a kárpátaljai magyarság s kivált az értelmiség életéről az anyaország testéről való leválás első, legkeservesebb éveiben, s itt a valóság hű követése látszott a legcélravezetőbb útnak.
Ez az írásom különben első könyve egy tervezett A végtelenben találkoznak című regényfolyamnak, amely századunknak az itt ábrázolt földrajzi területen lezajlott eseményeiről kíván kortörténeti áttekintést adni.