Az előadásnak vége

Ugorj be gyorsan, ezek a rohadt dögök megmakacsolták magukat, meg se mozdulnak, a rácsok már állnak, a közönség türelmetlen
-Nincs kedvem mondja alig hallhatóan.
Ne hülyülj, nincs most arra idő! Csak pár percről van szó; bemászol négykézláb, vicsorítasz néhányat, kész siker
Nem megyek, nem mászok, nem vicsorítok. Érthető? ordítja, majd hirtelen annyit mond halkan: Megyek!
A közönség türelmetlen füttyögése röhögésbe csap át, pedig nem mászik négykézláb, nem grimaszozik, nem bukdácsol, csíkos zakója sem akadt a rácsba. A porond közepén áll, zsebbe dugott kézzel. Hóna alatt a trombitája. Arca csupa maszat. Szótlanul és mereven nézi a közönséget. Tán a lányt, tán a szöszke csöppséget keresi. Csak a feje mozog, tekintete merev.
A zenekar vidám nótába kezd. Leinti a karnagyot. Szájához emeli a trombitát. Szelídül a röhögés. Már hatalmas a csend, rémisztő a némaság. És belefúj a hangszerébe; a sátrat megtölti a Für Elise. (Részlet a műből)