Vagy jőni fog

Új könyvében Dávidházi Péter a magyar kultúra bibliai örökségének stúdiumához kíván irodalomtörténészként hozzájárulni, azt kutatva, hogyan szolgálhatja a bibliai minták feltárása fontos költemények értelmezését, illetve mit tudhatunk meg e minták nemzetiesítésének költői módjairól és közösségi használatáról. Innen nézve különös figyelmet érdemel a 19. századi magyar költészet három alapműve: Kölcsey Hymnusának bibliai szerephagyományával és szimbolikus honfoglalásaival két tanulmány foglalkozik, majd kismonográfiányi a Vörösmarty Szózatának rejtett bibliai logikáját, prófétai szerepmintáját és egykori vallásos jelentését felszínre hozó elemzés, illetve füzetnyi a Petőfi Nemzeti dalát az egykorú hivatalos, bibliai eredetű esküformulákkal szembesítő és a toborzás költői és zenei műfajaihoz kapcsoló tanulmány. Több dolgozat szól a halál, áldozat és feltámadás motívumairól Arany János verseiben (Keveháza, Széchenyi emlékezete, Sejtelem) és Hamlet-fordításában. A 20. századból Babits (Jónás könyve, Esti kérdés), Kosztolányi (Halotti beszéd), József Attila (Levegőt!) és Illyés (Egy mondat a zsarnokságról) költeményei, illetve Kosztolányi, Weöres és Vas István műfordításai kerülnek egy-egy bibliai szempontú vizsgálat fókuszába, de persze szó esik más költők verseiről is, Adytól és Füst Milántól egészen Székely Magdáig vagy Imre Flóráig. Mindezekből kirajzolódik az újraírás poétikája. Ennek ritka szépségű példáját elemzi a zárótanulmány, évezredeken át követve, hogyan formálódott egy zsoltár töredéke Augustinus, majd Notker Teutonicus kezén odáig, hogy végül Thienemann Tivadar ihletett átiratában beillik a magyar költészet négysoros remekei közé. DÁVIDHÁZI Péter (1948, Tata) Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének kutató professzora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Anglisztika Tanszékének tanára.