Tájak, ízek, ételek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

herman ottó múzeum  | 2004  | papír / puha kötés  |  159 oldal

Libri Antikvárium
A kiadvány egyik alapvető célja az, hogy a nagy területű, változatos földrajzi és kulturális arculatú Borsod-Abaúj-Zemplén megye tradicionális műveltségi csoportjait úgy mutassa be, hogy jellemzőikhez csatol néhányat az adott vidék hagyományosnak tartott ételreceptjeiből. Az ételkészítésben hangsúlyosan érvényesül a gazdálkodás és a fogyasztás regionális és övezetes jellege. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében idegen ajkú, különféle vallási felekezethez tartozó népcsoportok telepedtek meg. Hozzájuk a 19. század derekától a születő nehézipar és bányászat munkaerőigényének kielégítésére - a történeti Magyarország különféle tájairól származó, sokfelől verbuválódott - népesség társult. Az ő hagyományaik részben beépültek a regionális kultúra-változatokba, részben együtt változtak, formálódtak a helyi paraszti kultúrával a polgárosodás, urbanizáció, modernizáció folyamatában. A megye táplálkozási hagyományainak rendszeres feltárása ma még várat magára, kevés a lokális feldolgozás is, így az itt közreadott anyag - a szerző szándékai ellenére - csak elvi vázlatként és mutatványként értelmezhető. A könyv első részében bemutatja a hagyományos kultúra táji-történeti tagolódását a megyében, a megye táplálkozási hagyományainak jellemző vonásait, illetve az ételkészítés és az étkezés eszközeinek változását. A második részben találjuk a recepteket kisebb tájegységenként csoportosítva, továbbá megismerkedhetünk néhány lengyel, német, ruszin, szlovák étellel is. Az irodalomjegyzékben számos olyan munkát találhat az érdeklődő, ami a népi táplálkozás vizsgálatának általánosabb elvi és módszertani kérdéseiben is segít eligazodni. A kiadványt gazdag képanyag teszi még színesebbé.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 7 990 Ft

A termék megvásárlásával

799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó herman ottó múzeum
Kiadás éve2004
Oldalak száma:159
Súly200 gr
ISBN2399997170383
ÁrukódSL#2108105926
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 7 990 Ft

A termék megvásárlásával

799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya