Sörgyári capriccio

Ez az írásom krónika: anyámról, apámról és nagybátyámról szól. Amíg a való világban voltak, olyan erősen fogták le írógépem billentyűit, hogy nem rajzolhattam meg életük költészetének grafikonját. Ma már senki sem fogja a kezem, és én ámulattal rá-rádöbbenek, hogy nem vagyok már fiatal, s hogy a mulasztás veszélye fenyeget, mert immár egyedül én adhatok hírt a sörgyárról, arról a városkáról, ahol megállt az idő... - írta Hrabal a kisvárosi, nymburki laza trilógia első kötetéről, amelyben a képzelet zseblámpájával először világít be a múltba, a nagyon távoli múltba, amikor ő maga még nem is élt, hogy megjelenítse a letűnt, mozdulatlanná dermedt időt, és varázsos szövegébe mentsen egy gyönyörű, rendkívüli asszonyt, édesanyját, és romolhatatlan emlékművet állítson élete, művészete igazi múzsájának, habókos, zseniálisan szószátyár bácsikájának, Pepinnek.