Sámson - Magyar Állami Operaház

magyar állami operaház  | pamphlet / füzet  |  26 oldal

Libri Antikvárium
A Sámson Szokolay Sándor kétfelvonásos, a Magyar Állami Operaházban 1973. október 26-án bemutatott, Németh László drámája nyomán írt harmadik operája. A Sámson című drámára Illés Jenő hívta fel a zeneszerző figyelmét. Szokolay személyesen is ismerte Németh Lászlót, mivel az Iszony film változatához ő írta a kísérő zenét. A Sámson érdekessége, hogy előbb szólalt meg operaszínpadon, mint prózai színházban. Németh 1945-ben írta darabját, de az hosszú évtizedekig nem jutott el a magyar színpadokra. Az író nem vállalt szerepet a librettó és a dramaturgia kialakításában: mindenben szabad kezet adott az akkor már elismert zeneszerzőnek. Szokolay szokásos módszerét követve összevont és tömörített, valamint főleg a kórus számára, több más Németh drámából is átvett szövegeket. Az opera elején és végén a Bibliából is idézett. Végeredményében a Sámson librettója nem a dráma rövidített változata, hanem annak operaszerű újra fogalmazása. Szokolay saját bevallása szerint első olvasásra beleszeretett a történetbe, ennek következtében teljesen azonosulni tudott a drámaíró gondolataival és világnézetével. Tisztelettel bánt az eredeti szöveggel és úgy alakította át szövegkönyvé, hogy az drámai mondanivaló nem szenvedett csorbát, azt a zene kiemeli, hangsúlyosabbá teszi. A hazai bemutató után ezt a Szokolay operát is bemutatásra került Németországban is: 1974-ben Wiesbaden, 1975-ben Berlin városában játszotta a darabot vendégszereplése alkalmából a Magyar Állami Operaház társulata.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 180 Ft

A termék megvásárlásával

118 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magyar állami operaház
Oldalak száma:26
Súly50 gr
ISBN2399994354090
ÁrukódSL#2109056938
Kötéspamphlet / füzet

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 180 Ft

A termék megvásárlásával

118 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára