Örök Magyarország

lazi kiadó  | 2006  | cérnafűzött, keménytáblás  |  248 oldal

Libri Antikvárium
A huszadik századi magyar irodalomnak talán egyetlen jeles alkotója sincs, akit olyan méltatlanul sújtott volna a feledés, mint Tormay Cécile-t, s mindez az igen "eredményes" kultúrpolitika következménye volt. Valójában a legnagyobbak között lenne a helye, hiszen íróink közül egészen a legutóbbi időkig ő járt legközelebb az irodalmi Nobel-díj kiérdemléséhez, aminek beteljesülését talán csak korai halála hiúsította meg. A régi pesti orvoscsaládban született, kezdetben finom mívű novellákkal jelentkező írónő első hazai és egyben nemzetközi sikerét az 1911-ben megjelent Emberek a kövek között című regényével aratta. Következő regénye, az 1915-ben megjelent Régi ház még ezt a sikert is messze felülmúlta és Tormay Cécile-t a kortárs világirodalom ünnepelt szerzőjévé avatta. Az első világháborút követő összeomlást, és az azt követő forradalmakat azonban súlyos megrázkódtatásként élte meg. Erről tanúskodik az 1921-22-ben megjelent, kétkötetes Bujdosó könyv. Úgy érezte, hogy a megpróbáltatások éveiben nemcsak az irodalom, hanem a politika színpadán is szerepet kell vállalnia. Megalapította és vezette a Magyar Nők Nemzeti Szövetségét, létrehozta és szerkesztette a Napkelet című folyóiratot, de emellett hozzáfogott monumentális regénytrilógiájához is, az Ősi küldötthöz, amelyet sajnos már nem ő fejezett be. A jelen novellaválogatás teljes keresztmetszetét adja az író munkásságának. Írásaiban komor sors- és történelemszemlélet ötvöződik az impresszionista, lírai színezetű szó- és hangulatművészettel. Kezdetben az absztrakt mondanivalók, az időtlen témák felé vonzódott a mitológia, a hoffmanni, poe-i misztikum eszközeivel. Későbbi novellái az emberi sorsok tragikumát, a lélek finom rezdüléseit közvetítették, a mediterrán életképek mellett pedig megjelentek a történelmi elbeszélések, melyek a magyar középkorba repítették az olvasót. Tormay Cécile válogatott elbeszéléseinek kiadását az a remény indította el, hogy a hosszú elhallgatás megtörhető, az író visszamenthető a magyar kultúrába. Mindnyájan gazdagodnánk vele, ha így történne.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 300 Ft

A termék megvásárlásával

330 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
a hátsó borító sarkán sérülés
Kiadó lazi kiadó
Kiadás éve2006
Oldalak száma:248
Súly360 gr
ISBN2399967498882
ÁrukódSL#2109687837
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 300 Ft

A termék megvásárlásával

330 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar