Kőrösi Csoma Sándor és a szabirok

Megjegyzés: Néhány fekete-fehér illusztrációt tartalmaz. ELŐSZÓ Körösi Csoma Sándorról csaknem minden hazánkfia tudja, hogy gyalogszerrel a messze Keletre indult, a múlt század elején, a magyar őshaza felkeresésére. Az viszont már sokkal kevésbé ismeretes előttünk, hogy miért kellett Körösinek és még sok más honfitársunknak is az őshaza keresésére indulnia akár utazás, vagy pedig az utóbbi időben elterjedt könyvtárakban való kutatás szorgalmazásával. Talán sose voltunk bizonyosak népünk származáshelyéről és idejéről? Vagy pedig az elmúlt másfél évszázad alatt nem tudtunk volna belenyugodni abba, ahogyan és ahonnan az idegenek alkotta ún. finnugorisztika elmélete nemzetünk eredetét elképzelte és bemutatta? Igen nehéz ezekre a kérdésekre egyszerű feleletet adni. Az elvitathatatlan, hogy a honvisszafoglalásunk után (896 Kr. u.) mintegy száz évvel, az ország kereszténységre való térítése bebiztosította a magyarság jövőjét a Kárpát-medencében, de ugyanakkor az is megmásíthatatlan valóság, hogy a térítéssel kapcsolatos pogányüldözéskor a rovásírással - főleg fára vésett - ősmúlti emlékeink, hagyományaink, népregéink, sőt mondhatnánk őstörténelmünk is nagyrészt elpusztult. Az is ismeretes dolog előttünk, hogy az ezután következő hosszú évszázadok alatt az idegen "írástudóink" - történelmünk igazi formulázói - a reánk nézve nem kedvező beállítottságú ógörög, római és germán kútforrások alapján tákolták össze a magyar múltat (nomád-barbárnak beállítva azt), mindenkor óvatosan egy húron pendülve a nyugati történetírókkal. Ennek, a még hazai földön is magyarellenes történelmi beállítottságnak aztán az 1848-49-es szabadságharcunk leverése után a szinte minden bizonyítható alap nélkül és szintén idegenek által felállított, a magyarság származását és történetét a lehető legmélyebb pontra lealacsonyító finnugorisztika elmélete tette fejére a koronát. Vissza